Az utóbbi hetekben több ponton is úgy tűnt, hogy a 49ers elcserélheti egyik sztárelkapóját, Brandon Aiyukot vagy Deebo Samuelt. Az első körben draftoltak is egy WR-t Ricky Pearsall személyében, ami még inkább előrevetítette a cserét. Ez azonban egyelőre nem történt meg és a general manager John Lynch szerint most már nem is fog. A Pat McAfee Show-ban mondta el, hogy voltak ilyen beszélgetések, de már túllendültek ezen és nagyon elégedettek a jelenlegi helyzettel.
Ez valamilyen szinten érthető is, hiszen a 49ers Super Bowlt szeretne nyerni, és ha most elcserélik valamelyik elkapót egy jövő évi cetliért, azzal csak gyengülnek az idei szezonra. Ellenben így az első körös Pearsallnak nem nagyon fog szerep jutni, amennyiben mindenki egészséges marad, hiszen Aiyuk, Samuel, George Kittle, Christian McCaffrey és a fullback Kyle Juszczyk mögött jó esetben is csak a hatodik számú célpont lehet, és Jauan Jennings miatt inkább csak hetedik. A csapat egyébként a negyedik körben is draftolt egy elkapót Jake Cowing személyében, neki értelemszerűen még kevesebb lehetőség juthat.
Így tehát valószínűleg 2025-nek szóltak ezek a draft pickek. Aiyuk ugyanis a szerződése utolsó évébe lép, lehet vele nem akarnak hosszabbítani nagy pénzért. Ellenben ő az évek alatt top10-es elkapóvá nőtte ki magát, így érdemes lenne neki szerződést adni, ha pedig ez megtörténik, akkor Samueltől válhatnak meg.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
Ennyiszer viszonylag közel lenni a tűzhöz azt jelenti, hogy Shanahan valamit nagyon tud. Ennyiszer elbukni az utolsó akadályban viszont azt, hogy valamit nagyon nem tud. Egyelőre Shanahan ugyanaz edzőben, mint Dan Marino irányítóban.