Hír
Még mindig nem lehet megvenni Marvin Harrison Jr. mezét
Már több mint két hete draftolta a Cardinals az 1/4-es cetlivel Marvin Harrison Jr.-t, és míg gyakorlatilag minden más (magasan draftolt) újonc mezét meg lehet már vásárolni az NFL webshopjában, illetve lehet velük játszani Maddenben, addig a fiatal elkapóra ez nem igaz. Ő ugyanis nem írta még alá az ehhez szükséges szerződést.
A játékosok szakszervezetének (NFLPA) van egy úgynevezett csoportos licenc szerződése (GLA), ami engedélyezi a partnercégeknek, mint a Nike vagy az EA Sports, hogy használják a játékosok nevét és arcát, amiért természetesen a sportolók pénzt kapnak. Ez gyakorlatilag formalitás az NFL-ben, a Combine alatt szinte mindenki aláírja ezt, hiszen extra bevételt jelent nulla befektetett munkával.
Harrison azonban egyelőre ezt nem írta alá, ami kuriózumnak számít. Az oka pedig állítólag az, hogy az elkapó szeretné újratárgyalni a szerződését a Fanaticsszal, amit még két éve az egyetemen kötött. Akkor jó üzlet volt, azonban azóta kilőtt Harrison népszerűsége, így most már nem jár olyan jól vele, mint tehetné. És mivel nem írta alá a GLA-t, így a Fanatics sem tudja jelenleg eladni a mezeit, hiszen a Nike nem gyárthatta le jogilag. Szóval így próbál egy kis alkupozíciót javítani Harrison, addig viszont a szurkolók járnak rosszul, vagy legalábbis türelmesebbnek kell lenniük a mezvásárlással, mint tipikus esetben.