A Broncos tavaly a harmadik körben draftolta a rendkívül atletikus linebacker Drew Sanderst. A fiatal védőnek azonban a másodéves szezonja nagy részét ki kell hagynia, ugyanis még az idei draft előtt egy edzésen elszakadt az Achillese – írja Mike Klis. A játékos és a csapat reményei szerint a szezon végefelé visszatérhet majd, de az idényének nagy része így rehabilitációval fog telni.
Sandersben atletikussága miatt láttak potenciált linebacker poszton a csapatok, azonban az várható volt, hogy nem azonnal lesz jó – amúgy is nagyon ritka a jó újonc LB. Sérülések miatt a szezon elején játszania is kellett pár meccsen, azonban nem teljesített jól, ezután pedig a szezon második felében átmozgatták pass rushernek, ahol a rotációban kapott szerepet sérülések után. Azt még nem tudni, hogy a jövőben melyik poszton számolnak vele elsősorban.
Belül Alex Singleton és az idén igazolt Cody Barton számít kezdőnek, illetve Jonas Griffith is talán előtte lehet a depth charton, a szélen pedig Jonathon Cooper, Baron Browning és Nik Bonitto, illetve az újonc Jonah Elliss van a keretben.

Legfrissebb cikkeink
- Hosszabbított Nick Siriannival az Eagles
- Robert Saleh után Joe Douglas is visszatér korábbi sikerei helyszínére
- Prock Purdy extra védelmet kapott a 49erstől
- A kiemelések megváltoztatásáról és a tush push eltörléséről is szavaznak a héten
- Top5-ös pick után playoff? A Patriots 11 meccsen favorit
- Brock Purdy után Fred Warnerrel tárgyal a 49ers: rekordszerződés jöhet
- Papíron ez nagyon jól néz ki – Giants draftértékelő
- Nem a cserék számán múlik – Texans draftértékelő
- 3 milliós szponzori megállapodást kötött a Dolphins 7. körös újonca
- Megint balhéba keveredett Antonio Brown
- A Bengals elit védője bekeményíthet, de minden jó lap a csapatnál van
- Bevett szokás lehet a Vikings dupla európai turnéja
- ELF: Nagy vereséggel nyitotta a szezont az Enthroners
- MegLynchelve – 49ers draftértékelő
- Pozitív a kaszinó mérlege – Raiders draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások
- Pedro44 on MegLynchelve – 49ers draftértékelő
- Pedro44 on A Bengals elit védője bekeményíthet, de minden jó lap a csapatnál van
- Pedro44 on A Bengals elit védője bekeményíthet, de minden jó lap a csapatnál van
- Tinka1495 on Top5-ös pick után playoff? A Patriots 11 meccsen favorit
- Cseh Tibor on Papíron ez nagyon jól néz ki – Giants draftértékelő
- Miloo on A Bengals elit védője bekeményíthet, de minden jó lap a csapatnál van
- ZoliZoltan on Cover ABC – Hogyan olvasd a védelmeket!
- Pedro44 on A Bengals elit védője bekeményíthet, de minden jó lap a csapatnál van