Folytatjuk a Brekout sorozatunkat, ahol olyan játékosokra fókuszálunk, akiknek igazi kitörés lehet az idei szezonjuk.
Dallas Cowboys
Ki lesz a breakout játékos?
A Cowboys szinte semmit nem csinált az egész holtszezonban, ami azzal járt, hogy a roster csak gyengült, így pedig sok eddig háttérbe szorult játékosnak kell előlépni és villantani, ha tényleg komolyan gondolja az idei évet a csapat. A breakout esélyes játékosok helyzetét viszont rontja, hogy bár a kezdő minősége olyan, amilyen, de ezzel együtt a szerepek már le vannak osztva, így viszonylag limitált szerepkörben kell bizonyítani.
Főleg a védelemben, ott is elsősorban a védőfalban van kiaknázatlan lehetőség. Mazi Smith talán a legegyértelműbb breakout jelölt a csapatban, ugyanis tavaly 1/27-es volt, de az újonc szezonja borzalmas lett. A 23 éves játékos a rájátszással együtt 17 meccsen lépett pályára tavaly, de csak kétszer volt kezdő, mindössze 304 snapen kapott szerepet, melyeken nyolc nyomásgyakorlást (ebből csak egy volt sack) és nyolc solo tackle-t tudott felmutatni. Emellett súlyproblémái is voltak/vannak (edzői kérésre leadott 12+ kilót, hogy jobb legyen pass rush-ban), a holtszezonban meg kellett műteni a vállát, tehát van honnan felállni.
Mellette szól, hogy a technikája jó, amikor szerelnie kellett, akkor azt hiba nélkül megoldotta, viszont passzjátéknál és futásnál is nagyon ritkán került olyan pozícióba, hogy megcsinálja a játékot. Ebben a saját hibáin túl szerepe volt a Cowboys rendszerének is, ami nem igazán ízlett neki (3 tech DT-ként semmire nem volt jó) és reális esély van arra, hogy Mike Zimmer védelmében – visszatérve a korábbi nose tackle szerepéhez – komfortosabban fog mozogni. Ideális esetben egy nagyon jó futás elleni védő lehetne belőle, ami ugyan elsőre nem tűnik soknak, de a Cowboysnak ez volt az egyik Achilles-sarka tavaly.
Ki lehetne még?
Legfrissebb cikkeink
- A Raiders mégis megtartaná Davante Adamst?
- A Giants IR-re tette az egyik kezdő pass rusherét
- Véget ért a Matthew Stafford éra Los Angelesben
- A Lions hosszabbított David Montgomeryvel
- Jared Goff hét jó passzra egy pazar rekordtól
- Ricky Pearsall hamarosan visszatérhet, de CMC nem
- FK! Preview #6
- Will Levis tudja vállalni a játékot, ő lesz a Titans kezdője
- Valami nagyon nincs rendben a Raidersnél
- Romeo Doubs büntetése lejárt, bajban a Cowboys védelme
- Michael Pittman mégis játszhat a héten, Malik Nabers viszont nem
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – az 5. forduló
- Szombati beszámoló #5 – College foci 2024
- Hosszabbított elit special teamerével a Patriots
- Visszatér a Colts kezdőjébe Anthony Richardson
Legutóbbi hozzászólások
- renningan on Véget ért a Matthew Stafford éra Los Angelesben
- Geiz on Véget ért a Matthew Stafford éra Los Angelesben
- Cseh Tibor on A Giants IR-re tette az egyik kezdő pass rusherét
- Ragi on A Raiders mégis megtartaná Davante Adamst?
- Kopi3.14 on A Raiders mégis megtartaná Davante Adamst?
- Kopi3.14 on Véget ért a Matthew Stafford éra Los Angelesben
- Kopi3.14 on Véget ért a Matthew Stafford éra Los Angelesben
- Ragi on A Raiders mégis megtartaná Davante Adamst?