Június 1 vízválasztó az NFL naptárban, hiszen ezt követően a kivágások után keletkezett halott pénzt át lehet tolni a következő évre. A szabályok értelmében viszont a csapatok már márciusban is vághattak ki játékosokat úgy (maximum kettőt), hogy azt június 1 utáni könyveléssel tették. Ez pedig jelen esetben azt jelenti, hogy tegnap, azaz június 2-án felszabadult komolyabb összeg néhány csapat fizetési sapkájában.
Hat csapat sapkája is 10+ millió dollárral lett könnyebb, a Raidersé pedig több mint 20 millióval, hiszen Jimmy Garoppolo menesztésével ők 24 milliót szabadítottak fel most, így a 6. legtöbb költőpénzük van jelenleg. A Dolphinsnál nagyon várták már a tegnapi napot, hiszen éppen csak a sapka alatt voltak, most viszont Xavien Howard után felszabadult $18,5 milliójuk, így egy kis mozgástérhez jutottak. A 49ers is sokat szabadított fel Arik Armstead kivágása miatt, így plusz $18 milliót költhetnek most el, ami jól jöhet például Brandon Aiyuk hosszabbítására.
További pénzfelszabadítások:
- Cardinals, $16 millió (DJ Humphries)
- Packers, $10,6 millió (D’Vondre Campbell)
- Bills, $10,2 millió (Tre White)
- Cowboys, $9,5 millió (Michael Gallup)
- Saints, $2,4 millió (Jameis Winston és Michael Thomas)
- Buccaneers, $1,9 millió (Shaq Barrett)
- Ravens, $1,2 millió (Odell Beckham)
Ezen kívül a Rams várhatóan kap még $1,2 millió plusz költőpénzt, miután hivatalosan elkönyvelik Aaron Donald visszavonulását, az Eagles pedig Jason Kelce és Fletcher Cox visszavonulása miatt $2,7 milliót szabadít fel.
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
Legutóbbi hozzászólások
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”