Hír

Könnyítettek az IR-szabályokon a playoff-csapatok számára

Published on

Az NFL új szabályt vezetett be (illetve módosított egy korábbit), amivel megkönnyítik a rájátszás-csapatok dolgát, már ami a sérültlistáról visszahozandó játékosok számát illeti. Eddig minden csapatnak 8 lehetősége volt visszahozni valakit IR-ről, a playoff-csapatok viszont kapnak még két ilyen lehetőséget, amit csak a rájátszásban használhatnak fel.

Az IR-szabályokon eredetileg még a Covid alatt könnyítettek, hogy csak négy meccset kelljen kihagyni és több játékost vissza lehessen hozni onnan. Ez pedig tetszetős változás volt mindenki számára, így megmaradt a Covid után is. Egy játékost egyébként egy szezonban kétszer is sérültlistára lehet tenni és visszahozni onnan később.

A Lions javaslatára az idei holtszezonban más szempontból is könnyítettek az IR- és rosterszabályokon, hiszen mostantól az 53 fős keretszűkítés előtt is IR-re lehet tenni két játékost, aki majd még visszatérhet a szezon közben. Eddig ha valaki a keretszűkítés előtt került IR-re, akkor fixen ki kellett hagynia a teljes idényt (tehát ha vissza akarták hozni, akkor be kellett tenni az 53 fős keretbe és csak utána lehetett sérültlistára tenni).

Click to comment

Popular Posts

Minden jog fenntartva. © 2024 FK Media Group