Hír

A Titans és a Cowbells játssza a HFL döntőjét!

Published on

A hétvégén rendezték a magyar amerikai futball kiemelt osztályának, a HFL-nek az elődöntőit, ahol a papírformát érvényesítve a két magasabb kiemelt, az alapszakaszban is kiemelkedő Budapest Titans és Csepel TC Cowbells tudott diadalmaskodni. Így pedig jöhet az idei szezon legjobb magyar mérkőzésének visszavágója július 20-án a Hungarian Bowlon.

Fotó: Miller photostudio

Szombaton a Titans szoros, 7-6-os első félidőt játszott a 3. kiemelt, tavalyi döntős Újpest Bulldogsszal, aztán a harmadik negyedben két touchdownnal eldöntötték a mérkőzés sorsát és 21-6-os végeredménnyel jutottak be történetük első Hungarian Bowljába. Vasárnap a Cowbells és a Wolves összecsapásán az első negyed volt szoros (7-7), utána viszont már csak a Kolomposok voltak eredményesek, és 24-7 arányban megnyerték a klasszikus budapesti rangadót, így 2017 után jutottak be ismét a HFL döntőjébe.

A Titans és a Cowbells idén az alapszakaszban is találkozott, akkor egy egészen elképesztő meccsen a Kolomposok a találkozó végén fordítani tudtak többek közt egy sikeres onside kicknek is hála (34-33). Ha ebből indulunk ki, akkor bizony érdemes kilátogatni a Kincsem Parkba július 20-án, ugyanis aznap 17 órakor lesz a Hungarian Bowl kickoffja a felek közt.

Click to comment

Popular Posts

Minden jog fenntartva. © 2024 FK Media Group