Minden ami NFL

Mayfield vs. Mahomes 66-59

Published on

Az egyetemi foci néha olyan, mint az amatőr box: a szereplők nem feltétlenül értenek hozzá, de cserébe nagyon lelkesen verik véresre egymást, az egyszeri szurkoló pedig csak nézi őket tátott szájjal. A profik között elképzelhetetlen egy 125 pontos, végletekig kiélezett összecsapás, de az NCAA-ben bármi megtörténhet, ráadásul nem csak kis iskolák NFL-szempontból jelentéktelen csapatai között. Történet egy legendás mérkőzésről, ami bárkivel megszeretteti a futballt: Baker Mayfield vs. Patrick Mahomes 66-59.

Ha most választani kellene bármilyen párosítás közül az NFL-ben, akkor a top 150-ben sem biztos, hogy benne lenne egy Chiefs-Buccaneers csörte. Nem mintha Patrick Mahomes ne lenne érdekes, de Baker Mayfield végül nem hozta azokat az elvárásokat, amiket annak idején a draftolásakor vártunk tőle. Az egyetemen viszont nem így volt, a két QB közül az utóbbi tűnt jobbnak – nem véletlenül lett végül Mayfieldből Heisman-győztes és 1/1-es, míg utóbbi épp csak befért a top 10-be a 2017-es drafton. Ráadásul a két irányító találkozott is egymással az egyetemi pályafutásuk alatt és olyat produkáltak, amire tényleg nincsenek szavak.

Hogyan jutottunk idáig: Baker Mayfield

A cikk még nem ért véget. Hogy tovább olvass, fizess elő vagy jelentkezz be!

Havi előfizetésÉves előfizetés
SPÓROLJ 2 HÓNAPOT ÉVES ELŐFIZETÉSSEL
Előfizető
havonta
évente
HUF249024 900
Prémium cikkek
Reklámmentes böngészés
Discord hozzáférés
Havi flag foci
Egyéb időszakos események (mozis meccsnézés, mock draft, dynasty liga)
ElőfizetekElőfizetek
Reklámmentes
havonta
évente
HUF349034 900
Prémium cikkek
Reklámmentes böngészés
Discord hozzáférés
Havi flag foci
Egyéb időszakos események (mozis meccsnézés, mock draft, dynasty liga)
ElőfizetekElőfizetek

5 Comments

Popular Posts

Minden jog fenntartva. © 2024 FK Media Group