Connect with us

Hír

Prescott jól ráijesztett a szurkolókra

Dak Prescott nagy ijedtséget okozott a Cowboys-szurkolók körében, ugyanis nyaralásán úgy fotózták le, hogy a jobb lábán egy komoly protektív csizma volt, amit általában lábfej- és/vagy bokasérülésekkor szoktak viselni a játékosok. A Dallas Morning News információi szerint van is egy kis lábfej-sérülése, de nem komoly a dolog és Ian Rapoport információi szerint nem befolyásolja majd a szezonra való felkészülését.

Ezzel félig-meddig ellentétes infó, hogy Prescott viszont azt nyilatkozta a Fort Worth Star-Telegramnak, hogy ez egy általános karbantartása a még 2020-ban összeszedett bokasérülésének. Elmondása szerint azért kellett most viselnie, mert mikor legutóbb mélytengeri halászatra ment, akkor eléggé bedagadt a bokája, amit most ezzel meg akart előzni. Ezzel együtt úgy nyilatkozott, hogy nagyon jól érzi magát.

Prescottnak elég komoly bokasérülése volt 2020-ban, amivel 11 meccset kellett kihagynia, de még a következő évben is limitálta az atletikusságát. Tavaly viszont már egyáltalán nem látszott ez, amit az is jól mutat, hogy második lett az MVP-szavazáson Lamar Jackson mögött.

A Cowboys irányítójának egyébként jövőre lejár a szerződése, így szabadügynökké válhat, ráadásul a Cowboys franchise taget sem tehet rá. Szóval jó eséllyel jövőre a liga legjobban fizetett játékosa lesz.

2 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
2 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Cseh Tibor
Cseh Tibor
2 days ago

A nyomkövető elleplezésére is szokták használni a hírességek.

Ragi
Ragi
2 days ago

Miért nem tehetnek rá franchise taget?

2
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x