Connect with us

Prémium cikkek

“Átlagos csere vagy special teamer” – Hogyan tévedhettek ekkorát a GM-ek Puka Nacuával kapcsolatban?

Puka Nacuát az ötödik kör 177. választási jogával draftolta a Rams. 19 elkapó ment ki előtte, közülük négy volt első- és négy második körös, de kis túlzással együtt nem tettek le annyit az asztalra, mint Nacua. 105 elkapásból 1486 yard és egy második csapatos All-Pro tagság – soha ilyen jól még nem kezdett újonc. Hogyan tévedhettek ekkorát a GM-ek?

A játékosmegfigyelő szakma minden, csak nem egyszerű. Az még hagyján, hogy rengeteget kell utazni, de emellett még nagyon sok tehetségről kell lehetőleg pontos felmérést készíteni rövid idő és általában nagyon limitált információk alapján. Mert hiába megy el bármelyik NFL-csapat sztár scoutja a random egyetemi futballedzőhöz, bárkiről is fog kérdezni, csak jót fog hallani. Puka Nacuáról is azt mondta a támadókoordinátora, hogy egy gyors, ügyes, okos és lelkes játékos, akinél a határ a csillagos ég, és mégsem hittek neki.

Hogyan segítik a scoutok az NFL draftot?

Egy évvel később pedig ott tartunk, hogy az első körösök közül Quentin Johnston szinte már most bustnak tűnik, Jaxon Smith-Njigba sem hozta a várakozásokat, de Zay Flowers és Jordan Addison is inkább csak korrekt, mint szuper. Ha újra lehetne csinálni a draftot, akkor egyikük sem lenne benne a top 10-ben, ellenben Nacua könnyen a top 5-ben is kimehetne. A Rams újonca ugyanis úgy robbant be, mint Odell Beckham vagy Ja’Marr Chase, akiktől eleve brutálisan sokat várt mindenki. Egyszerűen akkora a kontraszt, hogy hihetetlennek tűnik, hogy a csapatok képesek voltak elsiklani egy ekkora tehetség mellett.

“Gyenge csere vagy special-teamer”

A cikk még nem ért véget. Hogy tovább olvass, fizess elő vagy jelentkezz be!

Havi előfizetésÉves előfizetés
SPÓROLJ 2 HÓNAPOT ÉVES ELŐFIZETÉSSEL
Előfizető
havonta
évente
HUF249024 900
Prémium cikkek
Reklámmentes böngészés
Discord hozzáférés
Havi flag foci
Egyéb időszakos események (mozis meccsnézés, mock draft, dynasty liga)
ElőfizetekElőfizetek
Reklámmentes
havonta
évente
HUF349034 900
Prémium cikkek
Reklámmentes böngészés
Discord hozzáférés
Havi flag foci
Egyéb időszakos események (mozis meccsnézés, mock draft, dynasty liga)
ElőfizetekElőfizetek

2 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
2 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Csakeztne
Csakeztne
2024-08-08 08:26

Nagyon tanulságos cikk, mondjuk még mindig talány, hogy lesz valaki ennyire domináns egyszercsak, de néha mégis. megesik.Antonio Brown, Gronk, Edelman, ugrik be hirtelen. De biztos van jó sok. Még jó sok akit tényleg kihagynak.

Cseh Tibor
Cseh Tibor
Reply to  Csakeztne
2024-08-08 11:12

Victor Cruz is UDFA volt.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

2
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x