A valaha volt egyik legjobb cornerbacknek, a Hall of Famer Deion Sandersnek elég sok gondja volt játékoskarrierjében is a lábujjaival, most pedig odáig fajult a dolog, hogy amputálni kellett kettőt is, a bal lábán a nagy lábujját és a mellette lévőt – mondta el a saját dokumentumsorozatában, ami a “Coach Prime” címet viseli a Barstool Sportsnál.
Sanders jelenleg a Jackson State egyetemi csapat főedzője, és a szezon nagy részében rollerrel láttuk csak az oldalvonal mellett, nem saját lábán – most kiderült, hogy miért. Egy szeptemberi műtét után komplikációk léptek fel, vérrögök és folyadékok kerültek a lábfejébe, ami miatt ilyen komoly beavatkozásra volt szükség. Ráadásul Sanders elmondása szerint az is felmerült, hogy térdtől lefelé kell amputálni a lábát, hogy megmentsék az életét, azonban végül szerencsére erre nem került sor.
Legfrissebb cikkeink
- Malik Nabers elképesztő
- Az NFC-csapatok még mindig nem találják Lamar Jackson ellenszerét (egy kivétellel)
- A Raiders főedzője kiakadt a játékosaira
- A Steelers veretlen maradt, a Ravens és a Lions is nehezen nyert
- Tovább robog a Chiefs és a Vikings, nagyot fordított a Rams
- Malik Willis bosszúja, meglepetés a Panthers, Giants, Broncos hármastól
- A Panthers még idén kezdetni akarja Bryce Youngot
- Jedrick Wills és Brian Burns játszani fog, Vita Vea nem
- Aidan Hutchinson történelmet írhat ma
- Több csapat is cserélne Bryce Youngért
- A Chargersnél optimisták, hogy Herbert tudja ma vállalni a játékot
- Ma még Malik Willis kezd a Packersben, de Love jó eséllyel visszatérhet jövő héten
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 3. fordulóra
- IR-re került a Steelers első körös újonca és a Broncos legjobb pass rushere is
- Hétfőn visszatér Tee Higgins
Legutóbbi hozzászólások
- Csakeztne on A Panthers még idén kezdetni akarja Bryce Youngot
- Zotya on Aidan Hutchinson történelmet írhat ma
- Pedro44 on Joe Burrow: Nincs ok a pánikra, máskor is kezdtünk már 0-2-vel
- ThySoul on Joe Burrow: Nincs ok a pánikra, máskor is kezdtünk már 0-2-vel
- Fetyke on Joe Burrow: Nincs ok a pánikra, máskor is kezdtünk már 0-2-vel
- Pedro44 on Joe Burrow: Nincs ok a pánikra, máskor is kezdtünk már 0-2-vel
- Fetyke on Jordan Love reméli, hogy már most vasárnap játszhat
- Newla on A Jets kiütütte a Patriotsot