Hír

Tom Brady majdnem a Bearsbe igazolt a Buccaneers helyett

Published on

A Buccaneersnek igazi sikersztori volt, mikor leigazolták a szabadügynök Tom Bradyt, hiszen egyből Super Bowlt is nyert a csapatnak a valaha volt legsikeresebb irányító. Vajon a Bearsnek is képes lett volna Lombardi-trófeát szállítani? Ezt már sosem tudjuk meg, de közel voltunk ahhoz, hogy kiderüljön. Maga Brady mesélt erről az Eagles@Buccaneers mérkőzés közben, ahol szakkommentétorként dolgozott a hétvégén.

Brady megosztotta a nézőkkel, hogy a Bears komolyan érdeklődött a szolgálataiért és a legesélyesebbek közt voltak a versenyben, alaposan fontolóra vette a lehetőséget, hogy Chicagóba igazoljon. Végül a Buccaneers mellett döntött, mert itt közelebb volt a fiához, Bruce Arianst és a támadósorát is szerette, ahogy az elkapók is sokat nyomtak a latba. Megmutatott a közvetítésben egy papírt is, amin a 18 kritérium volt, ami alapján döntést hozott – fizetés, időjárás, csapattársak, satöbbi.

Akkoriban Mitch Trubisky irányította a Bearst, és amúgy 8-8-as mérleggel abban az évben be is jutottak a rájátszásba, de ott már nem sok babér termett nekik, majd tavasszal draftolták Justin Fieldset.

Nagyon máshogy alakult volna mindkét franchise története, ha Brady akkor máshogy dönt.

1 Comment

Popular Posts

Minden jog fenntartva. © 2024 FK Media Group