Hír

BREAKING: A Raiders el fogja cserélni Davante Adamst!

Published on

A már körülbelül egy éve tartó spekulációk és pletykák után végre tényleg szakítással végződhet a Raiders és Davante Adams házassága. A helyzet nagyon gyorsan eszkalálódott kedd délután/este, ugyanis előbb arról érkezett hír, hogy a Raiders elkezdett felkeresni csapatokat, hogy meglássa az érdeklődési szintet Adams iránt (via Las Vegas Review-Journal), majd az is kiderült, hogy Adams tudatta a csapattal, hogy szeretné, ha elcserélnék (via NFL Media).

Adams a 2022-es holtszezonban került a Raidershöz, miután távozni szeretett volna Green Bay-ből. Egyetemi csapattársa és legjobb barátja miatt is választotta a Las Vegas-i csapatot, azonban egy évre rá Derek Carrt kivágta a Raiders, gyakorlatilag innentől kezdve léteznek a spekulációk és pletykák, hogy Adams elcserélhetik. Tavaly sem voltunk ettől messze, de akkor végül Antonio Pierce kinevezése megoldotta a helyzetet, és a főedző végül azért is maradt a helyén, mert többek közt Adams ezt szerette volna.

Így érkeztünk el ehhez a szezonhoz, ahol a Raiders 1-2-vel kezdett, majd ezen a héten Adams nem is játszott egy csütörtökön összeszedett kisebb combhajlító-sérülés miatt, majd a főedző lájkolt egy Instagram-posztot, ami arról szólt, hogy Adams lejátszotta utolsó snapjeit a csapatban. Ezután Adams nem is hallott Pierce felől, nem beszélték meg ezt az esetet, aztán jöttek a hírek, hogy a sztori vége bizony szakítás lesz, mindkét fél ezt akarja jelenleg.

Az ESPN már arról is beszámolt, hogy a Raiders tudatta az érdeklődő csapatokkal, hogy egy második körös pick és valami apró lenne a háromszoros All-Pro elkapó ára. Meglátjuk, hogy sikerül-e ennyiért elpasszolniuk, vagy be kell érniük kevesebbel, de a szakítás egyértelműnek tűnik. Logikus is a csapattól, hiszen nem kontenderek, Adams már 31 éves, tavasszal szinte biztosan ki is vágnák a $35 milliós fizetésével – igazából az idecserélése és eddigi megtartása volt sokkal furcsább.

Aki cserélni akar érte, az ellenérték mellett számolnia kell Adams fizetésével is, ami $13,5 millió az év hátralévő részére, ez hetente $968 ezerrel csökken majd a továbbiakban, ha még elhúzódik kicsit a sztori.

A legnagyobb esélyes Adams megszerzésére értelemszerűen a New York Jets, ahol újra együtt játszhatna másik legjobb barátjával, Aaron Rodgersszel.

3 Comments

Popular Posts

Minden jog fenntartva. © 2024 FK Media Group