Hír

Dögrováson a Saints támadósora

Published on

A Saints támadósora lehengerlően kezdte a szezont, azonban azóta jelentősen visszaestek. Ennek egyik legnagyobb oka, hogy az offense-ben rengeteg a sérült. Lásd itt:

via Nick Underhill

Taysom Hill már hetek óta nem bevethető, Derek Carr múlt héten szedett össze egy sérülést, amivel több meccset ki kell ülnie, illetve a belső támadófal is már teljesen kiesett. Az irányító mellett ez utóbbi nagy gondokat okozott az utóbbi hetekben, hiszen a cserék katasztrofálisan teljesítettek. Mindezek mellé Alvin Kamara is kisebb sérülésekkel küzd, erre jött most rá, hogy a Buccaneers elleni találkozón kiesett a két kezdő elkapó, Chris Olave és Rashid Shaheed is.

A Saints csütörtök esti rangadót játszik, szóval kevesebb idejük van regenerálódni, így nagyon jó esély van arra, hogy a fent kihúzott játékosok egyike sem fog tudni pályára lépni a Broncos ellen. A gondokat tetézi, hogy a védelem az utóbbi két fordulóban 152 snapet töltött a pályán, és ez meg is látszott a szerelési hatékonyságukon.

Click to comment

Popular Posts

Minden jog fenntartva. © 2024 FK Media Group