Connect with us

Hír

Jordan Addison cserét szeretne?

A Vikings kisebb gödörbe került az elmúlt hetekben, de még mindig az NFC egyik legjobb csapatának számít, amelynek minden esélye megvan nemcsak a csoportgyőzelemre, de az első kiemelésre is. Ilyen körülmények között azt várnánk, hogy a gárda erősítené a rosterét a trade határidő előtt, ehhez képest most arról szólnak a hírek, hogy a második számú elkapó Jordan Addison talán cserét szeretne.

Az egész ügy azzal kezdődött, hogy a támadó kitett egy posztot magáról azzal a szöveggel, hogy “Free 3”. Ezt a free (“szabadítsátok ki”) hívószót gyakran használják a helyzetükkel nagyon elégedetlen játékosok a közösségi médiában, ezért is merült fel, hogy Addison talán távozni akar.

Egy másik lehetséges naiv értelmezése az üzenetnek, hogy csak túlságosan lelkes és szeretné, ha még inkább bevonnák a passzjátékba – az újonc szezonjához képest ugyanis kevesebb labdát kap, már amikor épp a pályán tud lenni.

Ha utóbbi megoldás a helyes, akkor lehetne kicsit körültekintőbb ezekkel a posztokkal. Ha előbbi, akkor meg fölöslegesen erőlködik, mert szinte kizárt, hogy a Vikings elcserélje a második legjobb elkapóját egy 5-2-es szezonkezdet után, pláne úgy, hogy tavaly első kört áldozott rá.

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x