Beharangozó

NFC West rangadóval indul a 6. forduló

Published on

Az NFC West vizeire evez a csütörtök esti rangadók hajója. Nem is akármilyen összecsapást láthatunk ma éjjel, a 3-2-es mérleggel álló Seahawks fogadja a Lumen Fielden a 2-3-mal kezdő 49ers együttesét.

Mindkét csapat vereségből érkezik, így fontos lenne sikerrel venniük ezt az akadályt, főleg hogy a Seahawks kétszer egymás után kapott ki, illetve hogy a 49ers jövő héten a Chiefsszel találkozik. Az utóbbi öt egymás elleni mérkőzésüket egyébként a Frisco nyerte, de talán a teljes seattle-i edzői stáb kicserélésével változhatnak az erőviszonyok, ugyanis Mike Macdonald tavaly a Shanahan-fa megállításáról volt híres a Ravens defense élén.

Kíváncsian is várjuk, hogy mire megy ellenük Brock Purdy és a 49ers offense, amely eléggé átalakult idén, hiszen nagyon kevés play actiont használnak, a legkevesebb elkapás utáni yardot szerzik, az irányító nagyon sokáig tartogatja a labdát. Ha nem tudnánk, biztosan nem mondanánk meg, hogy Kyle Shanahan vezényli a támadásokat, hiszen ezek mind teljesen szembemennek azzal, amit eddig képviselt. Szintén nagy különbséget jelent a tavalyi évhez képest, hogy a vörös zónában bajban van a gárda, hiszen tavaly a legjobbak voltak a gólvonal közelében, idén pedig mindössze az ide eljutó drive-jaik 40,9%-át váltják touchdownra, ami a 3. legrosszabb arány a ligában.

Az idei mérkőzéseik alapján arra számíthatunk, hogy a 49ers az első félidőben el fog húzni (a 3. legjobb a pontkülönbségük), de a másodikban lehetnek problémáik (itt meg a 4. legrosszabb a pontkülönbségük). Túl sok harmadik kísérletet jó eséllyel nem látunk (relatíve), ugyanis mindketten a legjobb háromban vannak ezek elkerülésében (39% alatt), szóval nagyon jó arányban szereznek first downt már első vagy második próbálkozásra. Nagy játékokat pedig elsősorban a vendégektől várjunk, hiszen ők a második legtöbb 20+ yardos játékot hozták össze eddig (a Packers mögött), míg a hazaiak a harmadik legkevesebbet (a Browns és a Patriots előtt). Viszont attól, hogy kevés a nagy játék, még nem jelenti, hogy rossz lenne a támadósor, hiszen sikerességi rátában meg is előzik a San Franciscót.

Jó kis mérkőzésre van kilátás, ráadásul mi a helyszínen tekintjük majd meg a mérkőzést, úgyhogy közösségi médiás felületeinken kövessetek minket a helyi tartalmakért (a pálya széléről is)! A találkozó esélyese a fogadóirodák és a tippjeink szerint is a 49ers, de a Seahawks ismert az őrült meccseiről, ráadásul hazai pályán lesznek főműsoridőben, szóval szerintem szorosan fogják tartani.

Spread tipp: Seahawks +3,5

Click to comment

Popular Posts

Minden jog fenntartva. © 2024 FK Media Group