Összefoglaló

Őrület a fővárosban, fontos győzelem a 49erstől, az Eaglestől és a Falconstól

Published on

Őrületes végjátékot hozott a Bears és a Commanders csörtéje, amit nehéz lesz felülmúlni idén. A Falcons akár a csoportelsőséget is eldönthette a Buccaneers elleni csoportrangadón, az Eagles története első győzelmét aratta Cincinnatiben, a 49ers pedig éjszaka legyőzte a Cowboys csapatát.

Chicago Bears @ Washington Commanders 15-18

Ez a mérkőzés jó sokáig emlékezetes marad, habár igazából csak a végjáték miatt. Az első három negyed ugyanis elég unalmas volt, konkrétan arról szólt az egész, hogy a Bears sehová sem haladt támadóoldalon, miközben a Commanders általában haladgatott, de végül mindig mezőnygólra kényszerültek. Caleb Williams a félidő végén 3 sikeres passznál járt, volt 5 megiramodása és 2 benyelt sackje. Teljesen kilátástalannak tűnt a támadósor, pont mint az első két fordulóban. A Washington pedig a harmadik negyed közepéig feltett négy mezőnygólt a táblára, és akkor elkezdődött a végjáték.

D’Andre Swift hosszú touchdownja lehelt életet a mérkőzésbe és még inkább a Bears támadósorába, ugyanis ezzel a harmadik negyed végén feljöttek egy labdabirtoklásra – sőt a Commanders még ki is hagyott egy mezőnygólt utána. És akkor olyan 10 perccel a vége előtt elkezdődött az őrület. Előbb a Bears szépen végigment a pályán, majd a gólvonalnál odaadták egy csere támadófalembernek a labdát, aki fullback pozícióban állt fel, azonban nem sikerült a handoff, a labdát pedig a Washington szedte össze. Ők azonban csak egy gyors puntra voltak képesek (nem mentek neki negyedik és inchesre), a Bears pedig megint végigment a pályán és most nem bénázták el, Roschson Johnson futott TD-jével 23 másodperccel a vége előtt átvették a vezetést!

Már majdnem kiírtam Facebookra, hogy vége, nyert a Bears, azonban Jayden Daniels megcsinálta. Két könnyű játék után eleresztett egy Hail Maryt a saját 40-ese környékéről, vagy öt Bears védő ugrott fel érte egy támadó mellett, de felpattant a labda, ezt pedig az elkapó Noah Brown szedte össze (valamelyik védő elrontotta, nem maradt ott biztosítani a lepattanóra). Őrület, megvadulás, elképesztő végjáték.

Utólag ráadásul az is kiderült, hogy a Bears corner Tyrique Stevenson a play indításakor még nagyban pofázott a szurkolóknak.

A Commanders egyébként megérdemelten nyert, egész meccset tekintve egyértelműen jobbak voltak, meg szinte minden statisztikai mutatóban is. Azonban majdnem elbuktak, mert a Bears defense nagyon kemény és nem engedtek egy TD-t sem a Hail Maryn kívül, illetve mert a mérkőzés végén Caleb Williams is nagyon jól játszott (azok után, hogy három negyeden át nagyon rosszul). Így viszont az idei 1/1-es és 1/2-es csatáján utóbbi örülhetett, az egész héten még csak nem is edző Jayden Daniels lett a hős.

Dallas Cowboys @ San Francisco 49ers 24-30

Nem teljesen úgy indult a mérkőzés, ahogy vártuk, ugyanis a 49ers egyáltalán nem tudott dominálni támadóoldalon. Az első félidőben ugyanis mindössze két mezőnygólra futotta Purdyéktől, pedig még egy interceptiont is szerzett a védelem Ji’Ayir Brown révén. Mindeközben a Cowboys egy mezőnygól mellett egyszer végigment a pályán és Ezekiel Elliott futásával touchdownt is szerzett, így 10-6-os dallasi előnnyel mentek szünetre a felek.

A harmadik negyedben aztán végre megérkezett a 49ers is a meccsbe. Nem is akárhogy, ugyanis 15 perc alatt három touchdownt pakoltak fel a táblára. George Kittle volt a főszereplő, aki 128 yardig jutott a találkozón, szerzett egy touchdownt és még kettőt előkészített nagy játékokkal. Mellette Isaac Guerendo futott hatpontost, illetve Brock Purdynek volt egy QB sneakje. A Cowboys ellenben teljesen benn ragadt az öltözőben, két puntjuk mellé Prescott dobott még egy interceptiont, így 27-10-nél eldőltnek látszott a találkozó. Az utolsó játékrészben viszont izgalmassá tudta tenni a dolgokat a Cowboys, hiszen CeeDee Lamb szerzett két touchdownt (egy 49ers field goal volt köztük) és volt még három percük a vezetésért támadni. Itt azonban egy yardot sem sikerült haladni, előbb majdnem interceptiont dobott Prescott, majd elrontották a negyediket, így vége lett a mérkőzésnek.

A Cowboys a majdnem garbage time feléledésen kívül nem sokat produkált ezen a meccsen, 3-4-es mérlegük pedig ugyan még nem a világvége, ellenben csak három csapat van az NFC-ben, akiknek több vereségük van ennél (ráadásul elég kemény hónapjuk jön sorsolást tekintve). A 49ers sem volt meggyőző a harmadik negyedet kivéve, de nagyon kellett a győzelem, így 4-4-gyel mehetnek pihenőhétre, ami után vélhetően Christian McCaffrey is visszatér és talán visszaemelheti az offense-t a tavalyi fényébe.

Atlanta Falcons @ Tampa Bay Buccaneers 31-26

Szokásos őrült pontgazdag és eseménydús találkozó volt a két csapat között. Nehéz is lesz végigmenni a történteken. Előbb Rachaad White kezéből ütötte ki Jessie Bates a labdát, amit Kyle Pitts meg is büntetett egy hosszú TD-vel. Erre szerzett két touchdownt a Buccaneers (White és Cade Otton révén), majd Pitts újabb TD-t szerzett, bár nagyon közel volt egy ikonikus DeSean Jackson pillanathoz, ugyanis centiken múlt, hogy ne hagyja el a labdát a vonal előtt. Ezután Darnell Mooney szerzett vezetést a Falconsnak, majd volt még 1-1 mezőnygól és így lett 24-17 a félidő.

A második 30 perc sem volt nyugisabb. Előbb Baker Mayfield egy flea flickernél beerőltette két védő közé a labdát, Jessie Bates le is szedte. Aztán a Buccaneers megpróbált egy fake puntot, de nem sikerült. A Falcons közben két punt után végigment és Bijan Robinson elkapott hatpontosával még nagyobb előnyre tett szert, majd AJ Terrell is lehúzta Mayfield erőltetős passzát. Eldőlni látszott, erre nem sikerült a handoff és safetyt szerzett a Buccaneers (rosszabb is lehetett volna Falcons szemmel). Ebből aztán végigment a pályán a Tampa és Otton elkapásával felzárkózott öt pontra, mikor már csak 7 perc volt hátra. A Falcons szép hosszú támadást vezetett, Cousinsnak volt megiramodása és QB sneakje is, de 1 perccel a vége előtt Younghoe Koo kihagyta a mezőnygólt. Végül Hail Maryre volt szüksége a Buccaneersnek, de Mayfield túldobta a célterületet, így maradt a győzelem a Falconsnál.

A Falcons nagyjából hozta a szokásosat. A támadósor jó ahhoz, hogy bárkit megverjen, a védelem meg elég rossz ahhoz, hogy bárkitől kikapjon. Hatalmas extrát most egyik támadó sem nyújtott (talán csak Pitts, de őt megdorgálnánk a majdnem bénázása miatt), de mindenki odatette a magáét, így pedig oda-vissza verték a Buccaneerst, amivel elég jó eséllyel a csoportot is megnyerhetik. A Tampánál a védelem nagyon gyenge jelenleg, pass rush nincs, coverage-ben pedig rengeteg a hiba, így nem sok esélyük van. Az offense pedig nagyon jól meg van komponálva, a futójáték a tavalyihoz képest több polcot lépett előre, de Mayfield igazából nem játszik jól, annyira semmiképp mint a számai mutatják a szezonban, ezen a meccsen gyenge volt, rossz döntéseket hozott, erőltette a dolgokat.

Philadelphia Eagles @ Cincinnati Bengals 37-17

Rendkívül jól kezdte a mérkőzést a Bengals, hiszen egy 17 játékból álló 10 perces TD drive-ot vezettek, ötből öt harmadik kísérletet megoldva, Ja’Marr Chase touchdownnal a végén. Olyan hosszú volt ez a támadás, hogy már csak emiatt is pont nélkül maradt az Eagles az első negyedben (idén még nem szereztek pontot az első negyedben, a ligában egyedüliként), de a második elején azért egy mezőnygól összejött. Tovább robogott a Bengals, de a vörös zónában megérkezett az Eagles védelme és mezőnygólon tartotta Burrow-ékat. A Bengalsnak volt még egy kihagyott mezőnygólja a szünet előtt, az Eagles pedig végigment és betolták Hurtsöt a célterületre, így 10-10-zel mentek szünetre a felek.

A második 30 perc támadóparádéval indult, ugyanis előbb Jalen Hurts futott TD-t (ez tényleg futott volt), erre válaszul Chase Brown szerzett hatpontost a túloldalon, majd DeVonta Smith-nek volt egy majdnem 50 yardos touchdown elkapása. Ezután pedig megfordult a mérkőzés, az Eagles védelme fellépett. A Bengals nekiment negyedikre, de az újonc Cooper DeJean megállította Chase-t, majd egy érdekes játéknál Isaiah Rodgers (Eagles CB) beleütötte CJ Gardner-Johnson kezébe a labdát egy interceptionért, majd Mike Gesicki vétett fumble-t (Zach Baun ütötte ki, Nakobe Dean szedte össze). Szóval a Bengals nem szerzett pontot 17-17 után, a Sasok védelmi játékai mellett még Hurts révén szereztek egy TD-t plusz két mezőnygólt és 37-17-re megverték a Cincyt idegenben.

Jalen Hurtsnek nagyon jó napja volt, talán idén a legjobb (nem csak a három futott TD miatt, hanem a levegőben is), de Saquon Barkley is 100 yard fölé jutott a földön, szóval jól ment a Sasok támadósora, ami nagyban köszönhető persze a gyenge Bengals védelemnek, ami az utóbbi két hét fellángolása után megint beszakadt (Deshaun Watson és Daniel Jones megszépítette őket). Illetve dicséret illeti az Eagles védelmét is, ami javuló tendenciát mutat az év eleji gyengélkedés óta. Ebben persze nagy szerepet játszott, hogy gyakorlatilag 5 védőjáték alatt két turnovert harcoltak ki és volt egy negyedik kísérletes megállításuk.

Click to comment

Popular Posts

Minden jog fenntartva. © 2024 FK Media Group