Hír

Reddick visszadobta a Jets egyéves fizetésemelési ajánlatát

Published on

Még mindig tart a Reddick-saga és egyelőre nem is látszik a végkifejlet. A legújabb infót az NFL Media szolgáltatta, ezek szerint a pass rusher visszadobta a Jets egy évre szóló fizetésemelési ajánlatát. A hírek arról szólnak, hogy Reddick olyan ajánlatot kapott, amivel visszakereshette volna a sokmilliónyi büntetését és többet vihetett volna haza, mint az eredeti szerződésén. Az ügynökségével le is tárgyalták a dolgot, azonban Reddick így is nemet mondott – vélhetően ezért rúgta ki őt az ügynöksége.

Azt mondjuk nem tudjuk, hogy mennyi volt ebben a garantált és mennyi volt ebben ösztönző, mert a részletek hiányában azért lehet ez egy kissé félrevezető információ is a csapat szivárogtatásaként. A Jets viszont ezek után már nem tudott mit csinálni és úgy döntöttek, hogy marad a reménykedés, hogy a pass rusher majd megjelenik valamikor a csapatnál.

Eléggé érthetetlen Reddick taktikája, hiszen olyan összegeket bukott el – és nem csak nem realizált, hanem konkrétan saját pénzéből is be kellett fizetnie –, ami átlagemberek számára ép ésszel kis túlzással felfoghatatlan. A jelek szerint hosszabb távra akar biztosítékokat és így akar a legjobban fizetettek közt lenni a ligában, de erre vajmi kevés esélye van. Idén $14,25 milliót keresett volna, ennél akar a jelek szerint jóval többet, ezért pedig a saját millióit sem félti beáldozni.

A 13. hét lehet legkésőbb a válaszút, ugyanis ha addig nem jelenig meg Reddick, akkor bukja ezt az évet és tolódik is a szerződése, tehát ugyanez a helyzet állna fenn jövőre is.

1 Comment

Popular Posts

Minden jog fenntartva. © 2024 FK Media Group