Hír

Rodgers: Én voltam már a sötétségben, meg kell barátkozni vele

Published on

A Jets tegnap kikapott a Patriotstól, így zsinórban ötödik vereségét szenvedte el a gárda, ráadásul Robert Saleh kirúgása után háromból háromszor vesztesen hagyta el a pályát. Így 2-6-os mérlegnél úgy tűnik, hogy elúsznak a rájátszás-remények. A mérkőzés után Jeff Ulbrich ideiglenes főedző úgy fogalmazott, hogy “ez a sötétség pillanata”, ilyenkor magadba nézel és keményen kell dolgoznod, ha pedig így lesz, akkor van esélyük kimászni ebből.

Aaron Rodgers sokat tud a sötétről, hiszen a tavalyi holtszezonban sötétség-kúrán volt, úgyhogy a mérkőzés után őt is megkérdezték Ulbrich nyilatkozatáról.

“Én voltam már a sötétségben, be kell menned oda és meg kell barátkoznod vele.”

Emellett az irányító elmondta, hogy 30 pont volt a cél a részükről, ahogy minden héten. Csak hát közben eddig egyetlen egyszer sem sikerült ezt abszolválni. Rodgers pedig karrierje legrosszabb szezonkezdetén van túl, ahogy a CBS összeállításából is látszik:

Kategória Mutató az első 8 meccsen Helyezés Rodgers karrierjében
W-L 2-6 Legrosszabb
Pass TD 12 Legrosszabb
INT 7 2. legrosszabb
Passer Rating 85.1 Legrosszabb

Ez a vereség egyébként különleges volt történelmi léptékkel is. Ugyanis eddig ha egy csapat 20+ pontot szerzett, nem adta el a labdát és 250 yard alatt tartotta az ellenfelet, akkor 756 meccsből 756-ot megnyert. Most már 757-ből 756-ot.

Click to comment

Popular Posts

Minden jog fenntartva. © 2024 FK Media Group