Magyar foci
Szerbiában diadalmaskodott a magyar válogatott
Legutóbb az Európa-bajnok osztrákoktól hazai pályán (várható módon) csúnya vereséget szenvedett a magyar amerikai futball-válogatott, azonban most szombaton lehetőség volt javítani a szerbek ellen idegenben. A mérkőzés nem kezdődött jól, azonban végül hosszabbításban 25-19-re sikerült diadalmaskodni.
Alább a MAFSZ összefoglalóját olvashatjátok az Európa-bajnoki csoportmérkőzésről.
A találkozó nem kezdődött túl jól a magyar válogatott számára, ugyanis már az első negyedben egy közel egész pályás futott touchdownnal, egy elkapott TD-vel és két sikeres extrával 14-0-ra vezettek a hazaiak. Szerencsére nemzeti csapatunk nem omlott össze és gyorsan válaszolni tudott. Benedek László elkapása és futása remek helyzetbe hozta válogatottunkat, majd Novakov Dávid a hazai védők nyomása alatt közelről benyomta magát az end zone-ba. Szakács Kristóf pedig értékesítette az extrát (14-7). A második negyedtől kezdve érezhető volt, hogy egy ki-ki mérkőzés alakult ki a két fél között, Sződy Ferenc tanítványai megérezték, hogy ez a szerb együttes fogható. További pontok nem estek az első félidőben, maradt a hétpontos hazai fór a szünetre.
A harmadik negyedben élesedett a küzdelem, de válogatottunk kiválóan építkezett. Hegedűs Máté is egyre nagyobb összhangban dolgozott együtt a társakkal, de Novakov is remek napot fogott ki, meg is szerezte második TD-jét a találkozón. Az egyenlítés azonban elmaradt, Szakács extráját ugyanis blokkolni tudták a szerbek: 14-13. Jól alakultak a dolgok nemzeti csapatunk számára és a védelem is kitett magáért, amely mindössze egy field goalt engedélyezett az ellenfélnek (17-13), így a negyedik játékrészre fordulva még mindig volt esély a fordításra. Ez nem sokkal a vége előtt meg is történt, miután Benedek pontokra váltotta Hegedűs 20 yardos passzát, így már 17-19 állt az eredményjelzőn. Azonban volt még egy csavar a történetben, hiszen az extra kísérletet ismét blokkolták a szerbek és két pontért vissza is hordták (19-19), így következhetett a hosszabbítás.
A ráadásban a szerbek vezethettek először támadást, de a rettenthetetlen magyar defense a futásokat és a passzokat is jól levédekezte. Ráadásul egy mezőnygól kísérletet is blokkolt a speciális egység. Így jöhetett nemzeti csapatunk, amely ezt a lehetőséget nem hagyta kihasználatlanul és Mészáros Márton elkapásával megnyerte a találkozót 25-19-re. Ez annyit jelent, hogy 2025-ben az 5-8. helyért lehet versenyben a címeres alakulat. Így az A-csoportos tagság már biztos és Magyarország története legjobb eredményét érheti el a sportágban.
Szerbia – Magyarország 19-25 h.u. (14-7, 0-0, 3-6, 2-6 0-6)
Magyar pontszerzők: Benedek László, Mészáros Márton 1-1 TD, Novakov Dávid 2 TD Szakács Kristóf 1 XP