A Packersben sajnos megint megsérült Jordan Love, de nélküle is sikerült hozni a győzelmet a Jaguars ellen. Emellett volt pár kiütéses győzelem a fordulóban, nagyon magabiztosan nyert a Bills, a Lions, a Broncos és a Chargers is.
Green Bay Packers @ Jacksonville Jaguars 30-27
Két-két punttal indult a találkozó (köztük az idei talán legjobbal az 1 yardosra 73 yardon át), majd a Packers offense beindult kicsit, de a red zone-hoz érve Jordan Love eladta (Jarrian Jonesnak), azonban egyből utána Xavier McKinney visszaszerezte a labdát (már a hatodik INT-je volt idén), közelről pedig Josh Jacobs befutott a célterületre. Sőt, utána még egy mezőnygólt elért a Packers, mielőtt végre feléledt a hazai offense. Trevor Lawrence futott hatpontosával zárkóztak, majd volt még 1-1 mezőnygól, így lett 13-10 a félidőben (a Jags szép 1 minute drive-ot vezetett itt a végén).
INT No. 6 for McHIMMEY#GBvsJAX pic.twitter.com/gWnm5gW65C
— Green Bay Packers (@packers) October 27, 2024
Jordan Love már az első félidőben is mintha összeszedett volna egy kis sérülést, azonban a második elején végleg el kellett hagynia a pályát, így jött Malik Willis. A játékrész első pontjait viszont a Jaguars szerezte egy szép hosszú drive végén az újonc Brian Thomas elkapásával. Erre viszont Josh Jacobs egyből válaszolt egy gyönyörű megiramodással, sőt utána a Packers kierőszakolt egy sack-fumble-t a célterülethez közel, ami után Tucker Kraft tízpontosra növelte a vendég előnyt. Közel voltunk ahhoz, hogy eldőljön a találkozó, de nem így lett! A Jaguars szerzett egy mezőnygólt, kierőszakolt egy puntot és végigment a pályán, majd Evan Engram touchdownjával kiegyenlített a 2 minute warning után. Malik Willisszel nem biztos, hogy sokan vártak gyors pontszerzést, azonban Jayden Reed hosszú elkapásával azonnal mezőnygól-távba kerültek, még elfutottak a gólvonalig és onnan nyerték meg egy mezőnygóllal a meccset.
Matt Lafleur waited 59 minutes but just COOKED with this one
pic.twitter.com/OgUvO7pobz— Eli Berkovits (@BookOfEli_NFL) October 27, 2024
A Packers tehát Jordan Love nélkül is nyerni tudott – ismét. Josh Jacobs nagyot ment a 127 yardjával, illetve még Love-val a fedélzeten Romeo Doubs játszott remekül, Tucker Kraft pedig bárkivel. A Green Bay-iek így már 6-2-vel állnak, de megint aggódhatnak Love állapota miatt. A Jaguars pedig ellentétesen 2-6-tal áll. Nem volt feltétlen egy rossz meccs tőlük, a védelem mondjuk továbbra is nagyon gyenge, de az offense korrekt volt.
(katonadani)
Buffalo Bills @ Seattle Seahawks 31-10
Ha a Seahawks nem hibázik két hatalmasat az első félidőben, nagyon máshogy is alakulhatott volna ez a találkozó. Mondjuk két three-and-outtal kezdtek Genóék, de utána kétszer nagyon szépen végigmentek a pályán, csak hát a gólvonalnál elrontották. Előbb egy borzasztó snap szállt át az irányító feje fölött, amivel buktak vagy 20 yardot és csak mezőnygólt rúgtak, majd negyedikre Smith elesett falembere lábában a snap után közvetlenül, így 0 ponttal távoztak. Mindeközben a Billsnek kétszer úgy sikerült végigmennie a pályán, hogy abból touchdownokat is csinált Keon Coleman elképesztő elkapásával és Kincaid hatpontosával, így simán belefért Allen első idei interceptionje is.
Explain Seahawks football: pic.twitter.com/aNmjUu7r1T
— Seattle ON Tap (@SeattleONTap) October 27, 2024
A 14-3-as félidő után a Bills gyorsan lerendezte a meccset. Előbb rúgtak egy mezőnygólt, majd a falember Austin Johnson szerzett egy interceptiont, amit James Cook váltott TD-re, és a harmadik negyed végén már 24-3 volt az állás. Amire rátettek még egy Cook touchdownt, innen pedig garbage time következett, ahol még Zach Charbonnet egy becsület TD-t szerzett a hazaiaknak. A Seahawks estéjét jól jellemzi a végén az eset, amikor egy puntnál a visszahordó elcsúszott és így nem sikerült megfogni a labdát a földön fekve, turnover és meccs vége lett belőle.
Keon Coleman just lil bro’d Tariq Woolen
— Barstool Sports (@barstoolsports) October 27, 2024
A Seahawks így lekerült az NFC West éléről, láthatóan a legjobbakkal még nem igazán tudják felvenni a versenyt, főleg ha ennyi hibát vétenek. A Bills mindeközben gyakorlatilag megnyerte az AFC Eastet, és nagyon jól mutatnak a labda mindkét oldalán.
(katonadani)
Tennessee Titans @ Detroit Lions 14-52
A forduló legsimább mérkőzése. A Titansben ismét Mason Rudolph kezdett, de sok köszönet nem volt a játékából, kétszer is eladta a labdát, illetve több támadás is elhalt a pontatlanságán. Így bár az elején még úgy tűnt, megnehezítheti a Tennessee a Lions dolgát (14-14 volt az állás a második negyed elején), végül totális kiütés lett a vége.
David Montgomery showing off the arm with the passing TD! 🌪 pic.twitter.com/k7ebD65AqA
— OutCYde the Lines (@OutCYdetheLines) October 27, 2024
A Titans a mérkőzés végéig összesen négyszer adta el a labdát valamilyen formában és egyetlen pontra sem volt képes az utolsó nagyjából 40 percben. A védelem is összeomlott, a Lions 164 yardot és két TD-t jegyzett a földön, illetve mind az öt red zone kirándulásából touchdownt szerzett. Mindezt úgy, hogy Goff mindössze 85 yardot passzolt és a négy sackje miatt az offense mindössze 61 nettó yardot tett meg a mérkőzésen. Ebben nagy szerepe volt a Titans ligautolsó speciális egységének is, ami egyrészt engedett egy visszahordott TD-t, másrészt folyamatosan lehetővé tette, hogy a Lions az ellenfél térfeléről indíthassa a támadásait.
(renningan)
Carolina Panthers @ Denver Broncos 14-28
A forduló második legsimább meccse. Az autóbalesetet szenvedő Andy Dalton helyett Bryce Young kezdett és rögtön az első félidőben bemutatott egy szép TD drive-ot a Denver elit védelme ellen. Az öröm viszont nem tartott sokáig, egészen a negyedik negyedig nem sikerült újra pontot szerezni, és amikor igen, akkor is már 28-7-re égett a Panthers.
ADAM TRAUTMAN ARE YOU KIDDING???
ONE-HANDED TOUCHDOWN‼️ pic.twitter.com/1qOKyXmZ6E
— Let's Talk Broncos (@TheLTBPodcast) October 27, 2024
A Broncos defense a kezdeti megingás és egy garbage time TD-t leszámítva ismét elit teljesítményt nyújtott. Két labdát szereztek Bryce Youngtól, megölték az ellenfél futójátékát és a pass rush is hasított. Az offense-ben voltak hibák, két fumble-t is elveszített a csapat, de összességében simán hozta a győzelmet az egység a liga egyik legrosszabb védelme ellen. Az újonc Bo Nix karrierje legjobb teljesítményét nyújtva 284 yardot passzolt három TD mellett, egyszer sem adta el a labdát, illetve még egy futott hatpontosa is volt – magyarán a csapata összes TD-jét ő jegyezte.
(renningan)
New Orleans Saints @ Los Angeles Chargers 8-26
Igazi puntháborúnak indult a meccs, hiszen az első 10 támadásból 9-nek punt lett a vége. Az egyiknek mondjuk úgy, hogy rossz lett a snap és lett belőle egy safety a Saints javára, amivel 2-0-ra vezettek, majd egy Chargers mezőnygól után 3-2 lett az állás – labdarúgásban ez jó, amerikai futballban kevésbé. Aztán a félidő előtt a Chargers csodával határos módon összehozott egy touchdownt JK Dobbinsszal (csak hogy stílusos legyen, az extra pont kimaradt), sőt a Saints is még elért egy mezőnygólt, így 9-5 volt a félidő – ez meg vízilabda-eredménynek tűnhetett.
If only Ladd McConkey was big enough or fast enough to play professionally pic.twitter.com/zWs4gaQgx7
— Radi Nabulsi (@RadiNabulsi) October 27, 2024
A második félidő is hatból öt punttal indult, az egy viszont Ladd McConkey nagy játéka volt, amivel touchdownt ért el a Chargers. Végső elkeseredettségükben a Saintsbe beállt Jake Haener irányítani Spencer Rattler helyett és egyből el is vitte csapatát mezőnygólig. Azonban utána a Chargers is lőtt egy field goalt, a Saints meg kihagyott egyet, hogy a végén ismét McConkey legyen eredményes egy újabb gyönyörű elkapással. Így végül simán, 26-8-ra nyert a Chargers, amelynek a védelme kiváló volt a gyenge Saints offense ellen, a támadósora pedig épp elég volt két McConkey villanással meg egy jó drive-val. New Orleansban meg sok ok nincs az örömre.
Powered up 🔌 It's another Ladd McConkey tuddy!
📺: #NOvsLAC on FOX
📱: https://t.co/waVpO909ge pic.twitter.com/TTmCJzCoFa— NFL (@NFL) October 27, 2024
(katonadani)
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
Legutóbbi hozzászólások
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
Szerintem a Saints meccs eredményét elírtátok.
Még az eredmény sem ez lett :D
hopp, rossz oldalra került a kettes. javítva