Hír

A Titansnél, a Brownsnál és a Saintsnél sem tudni, ki lesz a héten a kezdő QB

Published on

Több csapatnál sem biztos, hogy a jelenlegi kezdő marad a helyén a 16. fordulóban is. Ugyanis a Titans, a Browns és a Saints főedzője sem köteleződött el a jelenlegi kezdő mellett, ami általában azt jelenti, hogy változás várható. Mindhárom csapatnál egyébként meccs közben is váltottak már QB fronton a hétvégén.

A Titansnél Will Levis három interceptiont dobott a Bengals ellen, köztük egy pick-sixet, majd behozták a helyére Mason Rudolphot. Úgy tűnik Brian Callahan türelme elfogyott Levis irányába, a jövő évet már szinte biztosan nem ő fogja megkezdeni, de azt azért nem zárnánk ki, hogy a maradék három mérkőzésre még őt dobják be. A Titans a Coltsszal játszik vasárnap.

A Brownsnál Jameis Winston ugyan nagyon szórakoztató volt az utóbbi hetekben, de neki is gondja akadt a turnoverekkel – nem meglepő eddigi karrierjét nézve. A Chiefs ellen Levishez hasonlóan ő is három interceptiont dobott, majd beállt Dorian Thompson-Robinson. Mondjuk ő meg 9 passzból 18 yardig jutott, de valamiért nagyon izgatja a csapat fantáziáját a másodéves irányító. A Browns a Bengals ellen lép pályára vasárnap.

A Saintsnél a másodéves Jake Haener kezdett, 10 passzából 49 yardot és egy interceptiont ért el, majd beállt az újonc Spencer Rattler, aki 10/21, 135 yard, TD mutatóval visszahozta a meccsbe a csapatot és majdnem meg is nyerte azt. Elég jó esély van, hogy ő beelőzi Heanert, azonban Darren Rizzi főedző szerint az is elképzelhető, hogy Derek Carr vissza tud térni a Packers elleni hétfő esti összecsapásra.

1 Comment

Popular Posts

Minden jog fenntartva. © 2024 FK Media Group