Összefoglaló

Dan Campbell agresszivitása győzelmet ért a Lionsnek

Published on

A hét rangadóját rendezték csütörtök éjjel, ahol a Lions fogadta a csoportrivális Packerst, és egy látványos, érdekes meccsen be is húzta a győzelmet. 

A hazaiak egyből végigmentek a pályán és David Montgomery révén touchdownt is szereztek, majd az ezer sebből vérző védelem is nagyon jól kezdett és leparancsolta a Packerst a pályáról. Néhány punt után a Packers megcsinált egy szép játékot, de a végén Christian Watson fumble-t vétett, amit egy mezőnygóllal büntetett a Lions. Ezután végre a vendégek is feléledtek és szinte csak futással végigmentek a pályán, majd Josh Jacobs hatpontosával felzárkóztak. Maradt viszont bő 5 perc, amit teljesen leégetett a Lions és a gólvonalnál negyedikre Jahmyr Gibbs befutott TD-re, így a félidőben 17-7 volt az állás.

A második félidő elején azonban a Packers nagyon gyorsan megfordította az állást. Egyből egy hosszú passzal indítottak Christian Watson felé, majd Tucker Kraft touchdownjával zárkóztak. Ezután Keisean Nixon leszedte Jared Goff passzát, a rövid pályát pedig Josh Jacobs révén kihasználták és szűk 4 perc alatt 10 pontos hátrányból 4 pontos előnyt kovácsoltak.

Ezután elkezdődött a negyedik kísérletes őrület (illetve ugye a félidő végén is elkezdődött már a Lionsnél). A detroitiak megcsináltak egy negyediket és így mentek végig a pályán, majd a gólvonalnál ismét nekimentek negyedikre és Tim Patrick szerzett touchdownt. Persze 100 százalékos hatékonyságot nehéz ezekből csinálni, a következő támadásnál pedig a saját 30-asán bukott el a Lions negyedikre. Ezt ki is használta a Packers Jacobs harmadik touchdownjával, így ismét a vendégeknél volt az előny. Azonban a Detroit végigment a pályán és Tim Patrick újabb TD-t szerzett, így ismét változott a vezető kiléte.

Jordan Love megcsinált egy elképesztő játékot, a Packers eljutott a red zone-ba, viszont egy büntetés miatt csak egyenlíteni tudtak egy mezőnygóllal három és fél perccel a vége előtt. A Green Bay-iek megpróbálták blitzelni Goffot, hátha sikerül kierőszakolni egy turnovert, de az irányító nem hibázott, a futások is ültek, így eljutottak az ellenfél 20 yardosára, ahol 4. és inchesre került sor 43 másodperccel a vége előtt. Egy relatíve könnyű mezőnygóllal megszerezhették volna a vezetést és a Packersnek csak fél perce lett volna időkérés hiányában eljutni mezőnygólig. Az analitika szerint is rúgni kellett volna. Dan Campbell viszont kicsapta a tökeit és nekiment. Jared Goff elbotlott, de így is átadta Montgomerynek a labdát, aki megfutotta a first downt, leégették a maradék időt és berúgták a mezőnygólt! 34-31 a Lionsnek!

A Lions offense ha nem is pörgött ezer fokon, de így is megtettek közel 400 yardot és összességében szépen végigmeneteltek a Packers védelmén. A detroiti defense pedig meglepően jól helyt állt ahhoz képest, hogy a front7-ből 14 játékos esett már ki a szezon során. Így is 100 futott yard és 3,7 yardos átlag alatt tartották Jacobst. Jordan Love-ék az első félidőben eléggé bealudtak, de a másodikban már jól tolták, ötből négyszer pontokat tettek fel a táblára. Hatalmas egyéni teljesítmények nem voltak egyébként, Christian Watson emelhető ki a 114 yardjával, de ezt meg lehúzza a fumble-je kicsit.

Az Oroszlánok így egyre közelebb az első kiemeléshez, már csak akkor veszíthetik el azt, ha a maradék négy meccsen kétszer is kikapnak. A Packersnek végülis olyan sokat nem osztott-szorzott az eredmény, a rájátszásuk biztos, az 5-6. kiemelés egyike lesz meg és mennek majd az NFC West vagy South győzteséhez, ahol szinte biztosan favoritok lesznek.

2 Comments

Popular Posts

Minden jog fenntartva. © 2024 FK Media Group