Hír

Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”

Published on

A Chargers egy nagyon ritkán látott szabályt használt ki a Broncos elleni csütörtök esti rangadón a félidő előtt. Ez az úgynevezett free kick, vagy más néven fair catch kick, amikor egy fair catch után úgy végezhetsz el egy mezőnygólt, hogy azt nem blokkolhatja az ellenfél. Erről még 7 éve írtunk egyébként itt az oldalon.

Annyira különleges szabályról van szó, hogy sikeresen utoljára 1976-ban használták ezt, a mostani Cameron Dicker által értékesített 57 yardos rúgás pedig a leghosszabb ilyen volt valaha (az eddigi rekordot 1964-ben állították fel 52 yarddal). 1976 óta 9 alkalommal próbálkoztak ezzel sikertelenül, utoljára 2019-ben Joey Slye 60 yardról Londonban, de mellétrafált.

Ezt megelőzően 2013-ban Phil Dawson próbálkozott 71 yardról a 49ers színeiben, amit épp Jim Harbaugh edzett. A Chargers mestere így nyilatkozott a találkozó után (via PFT).

“Ez a kedvenc szabályom a fociban. Szinte minden meccsen próbálom ezt összehozni. Ez az első, ami sikerült. Próbáltuk már a 49ersszel is egyszer. Annyira akartam, hogy 71 yardról is megpróbáltuk. Ez a kedvenc szabályom. Cam Dicker pedig odaállt és beverte. Azt gondolom, hogy hatalmas momentum volt ez nekünk. Ez elég király volt.”

Ismeritek azt a rúgást, amit senki sem használ?

3 Comments

Popular Posts

Minden jog fenntartva. © 2024 FK Media Group