Hír
Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
A Browns 9 évvel ezelőtt 1/1-re választotta ki Myles Garrettet, aki a liga egyik, ha nem a legjobb passzsiettetője lett. A csapat azonban egyáltalán nem tudott sikereket elérni, mindössze egy győzelmet tudtak összehozni a rájátszásban, és csak két pozitív mérlegű szezonjuk volt ezidő alatt. Úgyhogy Garrett mostmár szeretne valami tervet is látni, hogyan lesz győztes csapat ebből a Brownsból.
“Nem akarok újjáépíteni. Most akarok nyerni. Szeretném ezt egyértelművé tenni a szezon végeztével, amikor beszélünk az ilyen dolgokról. Szeretném, ha be tudnák mutatni ezt a tervet, hogy lássam, mi lesz a közeljövőben. Megnyugtatna, ha lenne egy akcióterv.”
– mondta Garrett az ESPN-nek. Ebből nagyon úgy tűnik, hogy ha nem lát ilyen tervet, vagy ez a terv egy többéves újjáépítést jelent, akkor inkább dobbantana máshová, még ha hozzá is tette, hogy Clevelandben akarja befejezni karrierjét.
A Brownsnak nem lesz egyszerű ilyen tervvel előállnia, hiszen Deshaun Watson szerződése nyomja a fizetési sapkát (még $92 millió két évre kifizetésben, könyvelésben pedig közel 173 millió három évre), amiben így elég kicsi mozgásterük van, irányító hiányában pedig nem sokra megy egy csapat az NFL-ben.
Garrettnek egyébként még két év van hátra a szerződéséből. Jövő héten már 29 éves lesz, tehát érthető, ha karrierje zenitjén szeretne értelmes csapatban harcolni a Super Bowlért.