Beharangozó

Rájátszásba jutó csoportellenfelek csütörtök esti rangadója

Published on

A 16. forduló csütörtök esti rangadóját a Broncos és a Chargers vívja egymás ellen, akik ha matematikailag még nem is biztosították be a rájátszást, de elég jó eséllyel ott lesznek a wild card helyek egyikén (83% és 89% a TheAthletic modellje szerint). Most kapunk egy kis ízelítőt abból, mire is lehetnek majd képesek a playoffban. Ráadásul két ex-Oregon irányítót láthatunk majd 10-es számban a pályán. 

A Chargers nagyon jól kezdte az idényt, kihozott egy 7-3-as mérleget, ahol a védelem a liga legjobbjai közt volt EPA alapon, a támadósor pedig az 5. heti bye week után Justin Herbert teljesen egészségessé válásával elkezdett eltolódni a passz irányába, ami egész jól működött. Azonban az utóbbi hetekben eléggé visszaesett a játékuk. Herbert összeszedett egy bokasérülést, ami limitálja kissé a játékát, a támadófal belseje és az elkapók hiánya gondot okoz a támadóknak. A védelem pedig az utóbbi hat meccsen mindössze a 25. helyet éri el sikerességi rátában, pedig előtte a 4. legjobb volt. Sajnálatukra kijött a tehetséghátrány, már nem tudnak mindent megoldani sémából, így pedig jelentősen visszaestek (és a sorsolásuk is nehezebb volt).

A Broncos sem jön épp egy meggyőző mérkőzésről, még ha gyakorlatilag be is jutottak a Colts elleni sikerrel a rájátszásba. A védelmük viszont nagyon jó, konkrétan a legtöbb EPA-t szállították a szezonban, ráadásul toronymagasan (133,3, miközben a másodiknak 82,3 van). Azt gondolom fel tudják venni a versenyt a Los Angeles-iekkel, a védőfaluk belseje dominálhat, a kérdés csak az, hogy Ladd McConkey-t hogyan veszik le, ugyanis Patrick Surtain nem szokott a slotba bemozogni, így itt talán lehet előnye Herbertéknek. A túloldalon sok minden múlik azon, hogy Bo Nix milyen napot fog ki, de a múlt hetinél csak jobb lehet.

Az mindenesetre érdekes, hogy a Broncos 1-5-ös mérleget tud felmutatni pozitív mérlegű csapatok ellen (és 8-0-t negatív mérlegűekkel szemben). De legalább a spreadet hozzák 10-3-1 arányban, amire mindenképp számítok most is, hiszen 3 pontos underdogok. És szerintem a győzelmet is megszerzik.

Spread tipp: Broncos +3 (előrehozott magabiztos tipp)

Click to comment

Popular Posts

Minden jog fenntartva. © 2024 FK Media Group