Hír

Bántalmazással vádolják és kilakoltatnák a Bengals újonc elkapóját

Published on

Jermaine Burtonről tudtuk, hogy nem a legélesebb kés a fiókban. A nagyon tehetséges, harmadik körös újonc elkapóról már prospectként is az a hír járta, hogy nagyon problémás személyiség, az edzőivel sem tudott soha kijönni, és nagyon nehéz lesz vele a profik közt. Nos, ezek az aggodalmak eddig beigazolódnak, hiszen alig tudott pályára kerülni a csapatnál, többször is fegyelmezni kellett és kitenni az aktív keretből (akkor is, amikor épp rá írták volna a gameplant). Most legújabban pedig pályán kívül keveredett galibába.

Burton nem utazott el a csapattal a Steelers elleni találkozóra, és ennek okát ugyan nem mondták el az edzők, most már jobban tudunk erre következtetni. Ugyanis Burtont azzal vádolják (egyelőre nem emeltek vádat ellene, lehet nem is fognak végül), hogy bántalmazta 19 éves se veled, se nélküled barátnőjét. A lány rendőrségnek tett telefonhívása alapján Burton fojtogatta őt, betört a házába, összetörte a telefonját, megütötte, emellett a saját torkához is szorított egy kést azzal fenyegetőzve, hogy megöli magát.

Ezen kívül egyébként kilakoltatási parancsot is kapott Burton a lakására, még december 17-én kapott háromnapos figyelmeztetést, de nem reagált rá és nem is engedelmeskedett ennek. Az elkapó 2500 dollárral tartozik lakbérben, illetve 10 ezer dollárt is be akarnak tőle hajtani, mert megrongálta a lakást.

Burtonnek idén négy meccsen volt 1-1 elkapása, ebből kettő mondjuk 40+ yardos volt, de mindössze 107 yarddal fejezte be újonc szezonját. Nem könnyítette meg a csapat dolgát, ahol Tee Higgins helyére próbálták volna beépíteni a jövőben.

1 Comment

Popular Posts

Minden jog fenntartva. © 2024 FK Media Group