Hír
Deshaun Watsonnak ismét elszakadt az Achillese, kihagyhatja a teljes 2025-ös szezont
Deshaun Watsonnak azért ért véget az idei szezonja, mert október 20-án elszakadt az Achillese. Értelemszerűen már megy a rehabilitáció, azonban az NFL Media most arról számolt be, hogy a Browns irányítójának ismét elszakadt az Achillese és csütörtökön újra meg kellett műteni emiatt. Így pedig jó eséllyel a 2025-ös szezon nagy részét vagy teljes egészét is kihagyja majd.
A general manager Andrew Berry már a hét elején elmondta, hogy volt egy negatív fejlemény a rehab kapcsán. Mint kiderült az, hogy a szezon végi kilépő felmérők során Watson elmondta, hogy aláfordult a bokája és fáj ott a környékén. Az MRI-vizsgálatok pedig megállapították az újabb szakadást.
Ez akár jó hír is lehet a Brownsnak. Nem csak azért, mert így nem kell Watsont játszatniuk jövőre (vélhetően eddig is úgy terveztek, hogy maximum a padot fogja koptatni), hanem mert akár pénzügyileg is nyerhetnek a sztorin. Ugyanis ha Watson nem “normál rehab körülmények” között sérült rá az Achillesére, akkor a garantált tartalmai veszélybe kerülnek. A Browns még $92 millióval tartozik az irányítónak, és ha sikerül ezt bizonyítani, akkor ezek akár mind semmisek lehetnek.
Persze ez egyelőre csak teória, de van egy kis remény a Browns-szurkolók számára, hogy ki tudnak szállnia a valaha volt legrosszabb trade-ből és az azt követő teljesen garantált szerződésből.