Hír
HIVATALOS: Arizonába költözik a Rams-Vikings meccs
Az NFL meglépte a tegnap belengetett vésztervet. A kaliforniai tűzvész ugyanis már olyan mértékeket ölt, hogy nem igazán biztonságos sem a játékosoknak, sem bárkinek Los Angelesben maradnia és mérkőzést játszania / megtekintenie. Úgyhogy a liga bejelentette, hogy a hétfő esti Rams-Vikings wild card meccset Arizonában fogják megrendezni. Az időpont továbbra is magyar idő szerint kedd hajnali 2 óra.
A történelem során mindössze egyszer fordult elő, hogy egy playoff meccset át kellett költöztetni egy másik városba. Mondjuk akkor egészen más okból, hiszen 1936-ban a Boston Redskins tulaja, George Preston azért vitte el a Fenway Parkból a Packers elleni NFL-döntőt, mert túl kevés volt az érdeklődés és nem alakultak jól a jegyértékesítések, így átköltöztette a mérkőzést New Yorkba a Polo Groundsra. Marshall később a franchise-t is elköltöztette Washingtonba.