Kezdődik a rájátszás, innentől tényleg bármi megtörténhet, a cél a Super Bowl. Nézzük, ki hogy teljesített az elmúlt években az NFC-ben, képesek-e a csapatok túllépni a saját árnyékukon és megismételni a korábbi sikereiket, sőt akár túlszárnyalni azokat.
Detroit Lions
Legjobb eredmény: NFC-döntő (2023)
A Lions most van a csúcson. A történelem első 0-16-os csapata korszakos zsenikkel a keretben sem tudott meghatározó lenni a Super Bowl-érában, majd még a remény is elveszni látszott egy szebb jövőre, amikor jött a szinte teljesen ismeretlen Dan Campbell főedzőnek, Matthew Staffordot pedig lecserélték Jared Goffra. Négy évvel a duó hatalomátvétele után pedig ott tartunk, hogy a csapat sorozatban másodjára nyerte meg a csoportját (az NFC North-t korábban még soha nem sikerült behúzni), története során előszer lett első kiemelt, a fogadóirodáknál pedig a Super Bowl legnagyobb esélyese.
Campbellel a csapat 3-13-mal kezdett 2021-ben. Egy évvel később már csak egy hajszálon múlt a rájátszás, ráadásul a szezon utolsó meccsén sikerült végleg lezárni Aaron Rodgers karrierjének érdemi részét egy impozáns győzelemmel. 2023-ban aztán összejött a csoportgyőzelem és nem sok kellett ahhoz, hogy 49erst legyőzve az NFC-döntőben a Super Bowl is összejöjjön (három labdabirtoklásnyi előnye is volt a Lionsnak). Idén pedig 15-2-es lapszakaszmérleg, bye week és a történelem egyik legjobb támadósorával felvértezve egyértelműen a Super Bowl a cél, amire bármilyen hihetetlen, de tényleg jó esély van.