Hír

Menesztette védőkoordinátorát a Bengals

Published on

Lou Anarumo pár éve még az egyik legfelkapottabb védőkoordinátor volt. Amikor a Bengals Super Bowlba jutott, akkor főleg a védelem hátán jutottak el oda a rájátszásban, hiszen Anarumo egysége a legjobb irányítókat le tudta húzni a sárba, meg tudta őket lepni és halandóvá tudta tenni őket. Most azonban menesztette őt a Bengals az utóbbi két év gyenge teljesítménye után – számolt be minden releváns forrás.

A Bengals az elmúlt két évben főleg a támadósorba invesztálta a pénzt, a védelemből pedig elengedte a nagyobb nevű játékosokat és igyekezett a draftról feltölteni az egységet. Azonban szinte minden pickjük besült, így az utóbbi két évben az öt legrosszabb védelem közt volt a gárda EPA/play alapján. Ezt pedig nem élte túl Anarumo, menesztették és új embert keresnek a helyére.

Anarumónak egyébként a tehetségek összeválogatásában is szerepe van, ugyanis a Bengals minimális scouting csapattal dolgozik, az edzőknek is be kell állniuk a prospectek megfigyelésébe, így még csak azt a kifogást sem hozhatja fel a védőkoordinátor, hogy nem tudott mit tenni ezzel az anyaggal, amit a kezébe adtak.

3 Comments

Popular Posts

Minden jog fenntartva. © 2024 FK Media Group