Bruce Arians a liga egyik legjobb főedzője és támadóguruja, ugyanakkor az ő vertikális rendszerét időbe telik megszokni. Ezt jól bizonyítja, hogy 2006 óta a három legtöbb turnovert érő játékot produkáló irányító mind vele dolgozott (via PFF):
- Jameis Winston (2019) – 40
- Carson Palmer (2013) – 40
- Andrew Luck (2012) – 40
Elképesztő ez a konzisztencia, Arians kezdő irányítói az első közös szezonjukban egyaránt 40 turnovert érő játékot hoztak össze (ebben benne vannak az elejtett interceptionök is, de nincsenek az irányítótól független okból dobott interceptionök, mint a felpattanó labdák). Ettől függetlenül az offense azért általában hasított az irányítása alatt, még a 30 INT-t dobó Winstonnal is elég jó volt a Bucs.
A veterán mester most minden idők egyik legjobb irányítójával, Tom Bradyvel dolgozhat együtt, akinek jó esélye van megtörni ezt a csúnya sorozatot. Egyrészt Bradynek elég tekintélye van ahhoz, hogy a saját képére formálja az offense-t, amit remekül bizonyít, hogy érkezett Rob Gronkowski a Bucshoz, miközben Arians korábban nem igazán preferálta a tight endeket. Másrészt Brady nem nagyon szokott turnovert érő játékokat csinálni, 2017-ben például az egész szezonban összesen négy (!!) rossz játéka volt, ami máig a legjobb arány a PFF-nél.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- A Patriots támadófalemberének közel halálos kimenetelű maláriája volt tavaly
- A sorsfordítás elmaradt – Bills draftértékelő
- Tipikus saintses draft, egy kis csavarral – Saints draftértékelő
- Most bántalmazás miatt nyomoznak Rashee Rice kapcsán
- A Titans igazolta le Tyler Boydot, a legjobb elérhető elkapót
- Jövő héten jön a 2024-es szezon menetrendje!
- A Patriots elkezdte keresni az új general managerét
- A Vikings elbénázhatta a kompenzációs pickek taktikáját – sokba kerülhet a hiba
- Így nézhetnek ki a jövő évi kompenzációs pickek – a Dolphins jár a legjobban
- A Raiders erősíti a támadósorát, visszavonult Duke Johnson
- Nem azért rossz, amiért gondolod – Falcons draftértékelő
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások