Ron Rivera és Gary Kubiak a tegnapi győzelmeikkel elmondhatják magukról, hogy mind játékosként, mind főedzőként részt vehetnek egy Super Bowlon. Ez azért nem teljesen egyedülálló dolog (12-szer történt meg), azonban olyan még nem volt, hogy egymással nézzen szembe főedzőként két volt Super Bowlba jutó játékos. Rivera linebacker volt a Mike Ditka edzette 1985-ös Super Bowl-győztes Bearsben, Kubiak pedig John Elway csereirányítójaként három SB-t is bukott már a Broncos színeiben (1986, 1987, 1989).
Shiloh Keo, a Broncos safetyje a Super Bowlban fog játszani, pedig két hónappal ezelőtt még nem volt csapata, miután a Bengals kivágta. Aztán ráírt a Broncos védőkoordinátorára, Wade Phillipsre twitteren, hogy nem akartok leigazolni végre?
Az ötvenedik Super Bowl lesz az első, ahol két 1/1-re választott irányító (Cam Newton és Peyton Manning) mérkőzik meg egymással.
Tom Bradyt többször ütötték meg ma (20), mint bárkit idén az egész szezonban. Peyton pedig a legidősebb QB lesz, aki kezdőként játszik egy Super Bowlon és egyébként egy 2 millió dolláros bónuszt is lehívott a döntőbe jutással (ha nyer, újabb 2 milliót kaszál).
A Patriots sose nyert még rájátszásban, ha legalább 8 pontos hátránnyal vonultak szünetre (0-9). A Broncos ellenben ugyanilyen helyzetben veretlen (10-0). Brady pedig utoljára a 2013-as Broncos elleni vesztes konferenciadöntő alkalmával nem dobott TD-t egy rájátszás-meccs első félidejében.
Stephen Gostkowski 523 sikeres extra pont után rontott most.
Reggie Wayne ma az NFL Networkön elmondta, mit jelent az OMAHA szó, amit Peyton mindig ordibál a snapek előtt. Wayne szerint ugyan ma már biztosan mást jelent, amikor együtt játszottak Indianapolisban, akkor azt jelentette, hogy az előre megbeszélttel ellentétes irányba megy a játék. Wayne azt is elmondta, hogy a támadósor tagjainak négy, 12-es betűmérettel nyomtatott oldalt kellett megtanulniuk minden mérkőzés előtt, hogy tudják, Manning jelzései mit fognak épp jelenteni a hétvégén.

Legfrissebb cikkeink
- Nem garantált Mark Andrews helye a Ravensnél
- Másodvonalas irányítók közt kutakodik a Giants
- Ashton Jeanty fogadkozik, hogy akkora hatása lesz, mint Saquon Barkley-nak tavaly
- Aaron Rodgers egy hónapja nem beszélt a Steelersszel, a visszavonulás is benne van a pakliban
- Új szerződést akar a Raiders kiváló falembere, így kihagyja az edzéseket
- Újabb védővel hosszabbított a Bears
- A jövő sztárjai – Tyler Warren
- Bill Belichick ma 73 éves
- Travis Hunter: Ha nem lehetek elkapó és corner is, akkor inkább abbahagyom a focit
- A Cowboys nem tervez felcserélni az első körben
- Nincs komoly érdeklődés Jaire Alexander iránt
- Visszavonul Tyron Smith
- A jövő sztárjai – Emeka Egbuka
- A Dolphins csak két első körért lenne hajlandó elcserélni Tyreek Hillt
- Jalen Ramsey eladó!
Legutóbbi hozzászólások
- Fetyke on Másodvonalas irányítók közt kutakodik a Giants
- kollernoel on Bill Belichick ma 73 éves
- atis123juve on Aaron Rodgers egy hónapja nem beszélt a Steelersszel, a visszavonulás is benne van a pakliban
- Loosername on Travis Hunter: Ha nem lehetek elkapó és corner is, akkor inkább abbahagyom a focit
- Ragi on Aaron Rodgers egy hónapja nem beszélt a Steelersszel, a visszavonulás is benne van a pakliban
- Cseh Tibor on Aaron Rodgers egy hónapja nem beszélt a Steelersszel, a visszavonulás is benne van a pakliban
- Cheetah008 on Bill Belichick ma 73 éves
- Cheetah008 on Bill Belichick ma 73 éves
Számomra ez volt a legnagyobb érdekesség a harmadik negyed közepén (akartam írni a saját szavaimmal is, de elfelejtettem, úgyhogy az index hírből copy-paste):
“…a futójáték annyira nem ment egyik csapatnak sem, hogy meccsnek ebben a szakaszában 39 éves Peyton Manningé volt a leghosszabb futás a tizenkét yarddal, a második leghosszabb, egy tizenegy yardos pedig a 38 éves Tom Bradyé, azaz egy másik irányítóé…”
ezt mi is kitettük FBre sebességmérős videóval :)
Rivera a második latino HC SB-n.