Az NFL és a játékosok szakszervezete tegnap mindenben megegyezett egymással, ebben pedig az állt, hogy a játékosok az aláírástól számított egy héten belül, tehát várhatóan augusztus 3-ig dönthetnek úgy, hogy kiülik a szezont (opt out). Ennek értelmében a veszélyeztetett játékosok 350 ezer dollárt, az orvosi indok nélküli opt outolók pedig 150 ezer dollárt kapnak az évre, a szerződésük pedig tolódik egy évvel.
Várni lehetett, hogy lesznek, akik így döntenek majd, az első fecske pedig nagyon hamar meg is érkezett: a Chiefs kezdő guardja, az orvosi egyetemen végzett Laurent Duvernay-Tardif döntött úgy, hogy nem játszik idén. Így a 2,75 millió dolláros fizetése helyett 150 ezer dollárt fog kapni ebben az évben, a szerződése pedig egy évvel eltolódik.
Nem meglepő, hogy pont ő mond először nemet a szezonra, hiszen Montreálban dolgozik egy egészségügyi intézményben, így elsőkézből tapasztalta a pandémia komolyságát.
“Az, hogy a frontvonalban voltam a holtszezonban, egy másik perspektívát adott számomra a pandémiát illetően, hiszen láttam, mit okoz ez az egyéneknek és az egészségügyi rendszernek. Nem engedhetem meg magamnak, hogy potenciálisan átadjam a vírust a közösségünknek csak azért, hogy azt a sportot űzhessem, amit imádok. Ha vállalnom kell a kockázatot, akkor inkább segítek a betegeknek.”
My decision regarding the 2020 NFL season pic.twitter.com/jrY3nZfNWO
— Laurent D. Tardif (@LaurentDTardif) July 25, 2020
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
Legutóbbi hozzászólások