A Saints kivágta a hónap elején igazolt linebackerét, Nigal Bradhamet, írja Adam Schefter. Bradham épp a héten beszélt arról, hogy milyen jó végre egy “győztes szervezet” részesének lenni (miközben az Eaglesszel Super Bowlt nyert korábban), most viszont találnia kell egy új csapatot magának. Úgy tűnik nem tudott megragadni a rotációban, pedig egyébként van olyan jó játékos, hogy valahol minimum egy jó cserének hasznos legyen. Voltak kisebb pályán kívüli gondjai korábban, de meglepő, hogy nincs csapata.
A Falcons kivágta a guard Jamon Brownt, írja Adam Schefter. Brownt tavaly három évre $18,75 milióért szerződtették a piacon és még idén is volt $4,75 millió garantált fizetése, amit most be kellett nyelnie a csapatnak. Tavaly kilenc meccsen volt kezdő, de már megvan a helyettese, hiszen tavaly az első körben draftolták Chris Lindstromot, idén pedig a harmadik körben Matt Hennessyt, így Brown már feleslegessé vált a telített poszton.
A Buccaneers leigazolta a center AQ Shipley-t, aki így Arizona után újra összeáll Bruce Arians főedzővel, írja Adam Schefter. Az utóbbi négy évből háromszor végig kezdő volt a Cardinalsban, 2018-at térdszalagszakadás miatt hagyta ki. Cserének minőségi igazolás, a kezdő posztot viszont Ryan Jensen birtokolja, aki tavaly kiváló teljesítményt nyújtott.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
Legutóbbi hozzászólások