Patrick Mahomes a liga egyik, ha nem a legjobb játékosa, a Chiefs arca, a valaha volt legnagyobb szerződéssel rendelkező profi sportoló. Azonban nem csak és kizárólag a foglalkozása létezik számára, emellett kiáll a számára fontos szociális ügyekért is. Támogatja és aktívan részt vesz a Black Lives Matter mozgalomban és kiáll a szociális egyenlőtlenség, a rasszizmus és a rendőrségi brutalitás ellen.
Azok számára is megvan a mondandója, akik ezért kritizálják és akik azt mondják, maradjon csak a focinál. A közösségi médiában kapott negatív kommentekkel kapcsolatban kérdezték az újságírók, és ez volt a válasza (via James Palmer):
“Minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy harcoljak az emberek egyenlőségéért. Nem foglalkozok azzal, hogy negatív kommenteket kapok egyesektől, azzal foglalkozok, hogy azt tegyem, ami helyes az emberiség számára, és biztosítsam, hogy minden ember egyenlőnek érezheti magát.”
Egyértelmű, hogy a mai generáció sportolói már nem csak a saját hivatásukkal foglalkoznak, hanem ezen kívül kiállnak a számukra fontos szociális ügyekért is. Ahogy egyébként teszik más foglalkozással bíró emberek is szerte a világon.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Mostantól a Netflix közvetíti a karácsonyi meccseket
- A Giants főszereplésével jön a Hard Knocks holtszezon sorozata!
- BREAKING: Kijött az idei európai meccsek listája!
- Újra elérhető az FK!+, mutatjuk a részleteket
- Az idei lesz Rodney McLeod utolsó szezonja
- Courtland Sutton a cserekérelme után nem jelent meg a Broncos edzésein
- Super Bowl visszavágó a 7. héten, Wilson vs. Cousins a nyitókörben, Bills-Dolphins az első TNF
- Jövő betárazva – Vikings draftértékelő
- Erős kezdés, gyenge folytatás – Jaguars draftértékelő
- Marquez Valdes-Scantling a Billsbe igazolt
- 49ers-Jets az első-, Chiefs-Bengals a második héten
- A Jets megpróbált felvenni valakit Nathaniel Hackett fölé
- Cél a pontrekord? – 49ers draftértékelő
- Megvan, melyik meccset közvetíti először Tom Brady
- BREAKING: Jared Goff lett a liga második legjobban fizetett játékosa!
Legutóbbi hozzászólások