Egyre rosszabb a viszony a Chicago Bears és Allen Robinson között, mindössze abban nincs egyetértés, hogy mennyire. A Chicago Tribune szerint a klasszis elkapó megkérdezte a vezetőséget egy csere lehetőségéről és frusztrált a jelenlegi helyzettel kapcsolatban. A játékos ügynöke cáfolta, hogy cserekérelmet adtak volna be, de azt elismeri, hogy ügyfele elégedetlen azzal kapcsolatban, hogy a csapat nem akarja megfizetni tehetségéhez mérten.
Azután lett felkapott téma Robinson, hogy ő maga törölte Twitteren az összes Bearsszel kapcsolatos tartalmát és a lerásából is kivette, hogy a Bears elkapója.
A még mindig csak 27 éves Robinson a 3 éves, 42 millió dolláros szerződésének utolsó évébe lépett, idén mindössze 10,9 millió dollárt keresne. A piacon ennek a dupláját is megérné, a Lions elleni nyitófordulón szokásához híven olyan homály labdákat kapott el, hogy még a védők álla is leesett tőle – a teljesítményéről csak pozitívan lehet nyilatkozni. A Bearsnél ugyanakkor ennek ellenére sem akarják elkapkodni az elkapó megjutalmazását, ami egyre jobban frusztrálja Allent.
A teljesítményé és a statisztikái nagyon hasonlítanak például Keenan Allenére, aki most kapott egy 4 éves, évi 20 millió dolláros szerződést. Mindezt úgy, hogy eddig Blake Bortles, Mitch Trubisky és Chase Daniel dobált neki, aminél rosszabb QB-triót elképzelni is nehéz. Ha valaki, hát ő megérdemli a nagy pénzt.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
- Ez gyanúsan jól sikerült – Lions draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások