A Jets megpróbálta elcserélni Le’Veon Bellt, azonban mivel nem érkezett semmilyen ajánlat, így a csapat úgy döntött, hogy kivágja a futót – áll a csapat kiadott közleményében. Mivel a kivágás nem lesz hivatalos magyar idő szerint ma estig, így még befuthat egy trade ajánlat egy kondícionális hetedik körös pickért mondjuk, de nehéz elképzelni, hogy valaki át akarná venni a futó szerződését.
A Jets mindössze másfél éve igazolta le 4 évre $52,5 millióért a running backet. Azóta új general manager lett a franchise-nál és kiderült, hogy Adam Gase sem akarta Bellt a csapatába, főleg ilyen szerződéssel. Így elég sokszor került összetűzésbe főedzőjével, láthatóan rossz volt a kapcsolat köztük. Ráadásul Bell a pályán sem brillírozott: 17 meccsen 264 futásból 863 yardot ért el (3,2-es átlag), egyszer sem hozott 100 yardos meccset, egy darab 20+ yardos futása sem volt, mindössze 4 TD-t jegyzett. Ezért pedig kapott $27 milliót a New York-i franchise-tól.
Idén még $6 millió garantált fizetése van, a jövő évi $8 milliós alapfizetése pedig sérülés esetére lett volna garantált, ez utóbbit így megússza a Jets. Ha minden igaz offset language van a szerződésében, tehát jó eséllyel veteránminimumért fog aláírni valakihez, hacsak nem ad neki egy csapat a maradék $6 milliójánál nagyobb fizetést (nem fog) – ezt az 6 milliót így is, úgy is megkeresi, új munkáltatója csak a Jets pénzügyi kötelességeit csökkentené, Bell nem kap több pénzt idén.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
Legutóbbi hozzászólások