A Saints megszerezte a linebacker Kwon Alexandert a 49erstől Kiko Alonsóért és egy kondíciós ötödik körös pickért cserébe, állítja Adam Schefter. Alonso elcserélésével a Saints ~800 ezer dollárt, míg Alexander távozásának köszönhetően a 49ers ~2,8 milliót szabadít fel az idei évre – vagyis az amúgy is nehéz anyagi helyzetben lévő Saints cap hitje 2 millió dollárral nő a csere következtében, a 49ers pedig 2 milliót spórol.
Érdekes lépés ez a két csapat részéről. Alonso idén még nem lépett pályára sérülés miatt (ACL-szakadásból lábadozik), de papíron hamarosan játékra alkalmas lesz. Alexander vele ellentétben idén már öt meccsen is játszott és pont olyan rosszul teljesített, mint karrierje során bármikor. Szakmailag egyik csapat sem járt különösebben jól, mindkét játékos nagyjából ugyanazt tudja, csak Alonsónak rosszabb a PR-ja.
A 49ersszel kapcsolatban még érdemes megjegyezni, hogy bár az idei évre sikerül spórolnia egy keveset, de jövőre 6,9 millió dollárnyi halott pénz marad Alexander után, és effektíve 23,5 milliót fizetett ki a védőnek 13 mérkőzésnyi játékért.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
- Ez gyanúsan jól sikerült – Lions draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások