Mivel a hétfő esti rangadó egy AFC-csatát tartogat, így az NFC-ben már most megejthetjük a számolgatást, azaz megnézhetjük, hogyan nézhet ki a rájátszás pontos mezőnye az utolsó forduló eredményeitől függően. Egyelőre egyetlen csapat helye sincs kőbe vésve, így mindenkinek van miért játszania az utolsó fordulóban.
Első kiemelés
Ha a Packers nyer, akkor övé az első kiemelés, ez biztos. Emellett akkor is megkaparinthatják ezt Rodgersék, ha a Seahawks kikap a 49erstől. A Saints abban az esetben szerezheti meg a pihenőhetet, ha nyer ÉS a Packers kikap ÉS a Seahawks is nyer. A Seahawks pedig akkor lehet első kiemelt, ha nyer, és mind a Packers, mind a Saints kikap.
NFC East, azaz a 4. kiemelés
Az biztos, hogy az NFC East bajnoka lesz a negyedik kiemelt, viszont már három csapat is versenyben van ezért. A helyzet nem túl bonyolult. Ha a Washington nyer (az Eagles ellen), akkor övé a negyedik kiemelés. Viszont ha kikap, akkor a Cowboys-Giants találkozó nyertese kaparintja meg a csoportgyőzelmet.
Maradék wild card helyek
Jelenleg a maradék két kiadó helyért három csapat küzd: a Bears, a Rams és a Cardinals. Érdekes, hogy mindenkinek a saját kezében a sorsa, hiszen egy győzelemmel mindhárom csapat bebiztosíthatná a részvételét. Ennek az az oka, hogy a Rams és a Cardinals egymás ellen játszik.
Az ottani győztes tehát biztosan megváltja a helyét a rájátszásba. Ha ez a Rams lesz, akkor az is biztossá válik, hogy a Bears is ott lesz a playoffban, bármit is játszik a Packers ellen. Ha viszont a Cardinals legyőzi a Ramst, akkor a Bearsnek nyernie kell a Satjfejek ellen, különben a Rams még a veresége ellenére is megszerzi a 7. kiemelést.
Az összes lehetséges forgatókönyv egy képen
Ennek a szöveges felvázolása helyett egyszerűbb, ha képen mutatom meg, mik is a lehetőségek (via Jordan Anstey):
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
- Ez gyanúsan jól sikerült – Lions draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások