Connect with us

NCAA

Senior Bowl 2021 – Őket ne veszítsd szem elől!

A 2021-es Senior Bowlt óriási várakozások előzik meg, mely nem véletlen, hiszen az esemény történetében ez lesz a legfontosabb mind közül, annak tekintetében, hogy mennyi bizonytalanság övezi az idei felkészülést a draftra. Ez a legnagyobb lehetőség a végzősöknek, hogy tündökölhessenek, ezért rengeteg sztárt és nagyobb nevű játékost köszönthetünk a keretekben. De nem csak a nagymenőkről ejtünk most szót, előtárunk kisebb nevű prospecteket is, akikre szintén érdemes lesz figyelni. Lássuk, ki az a 7-7 tehetség, akikre mi a leginkább kíváncsiak vagyunk!

A körülmények

2021 egy különleges év lesz abból a szempontból, hogy a draftra való felkészülés idén is teljesen eltérő lesz a megszokottaktól, még 2020-tól is sokkal elütőbb. A Combine-t idén nem rendezik meg, ezért az idei Senior Bowlnak sokkal nagyobb szerepe lesz a felkészülések során, hiszen a Pro Dayek mellett itt mutathatják meg a legélesebb körülmények között a játékosok, hogy milyen fizikai állapotban vannak és mit tudnak. Ebből a szempontból pedig óriási jelentősége van minden egyes interjúnak, valamennyi snapnek, amit edzésen és mérkőzésen magukénak tudhatnak a játékosok.

De nem csak emiatt lesz más az 2021-es Senior Bowl, hanem azért is, mert a Jim Nagy vezette stáb az idei eseményre újragondolta a csapatok felosztását és a megszokott South Team-North Team helyett idén National és American elnevezésű csapatok fognak egymásnak feszülni. Az esemény főszervezője azzal indokolta ezt a döntést, hogy így sokkal jobban el tudják osztani a tehetségeket, kiegyensúlyozottabb és átláthatóbb rendszert tudnak kialakítani. A csapatokat ezúttal is NFL-stábok készítik fel, a National Teamet a Brian Flores vezette Dolphins, az Americant pedig a Matt Rhule irányította Panthers edzi ezen a héten.

Ahogy azt a korábbi években megszokhattuk, a mérkőzést magyar idő szerint szombat este 20:30-tól az NFL Network fogja közvetíteni. A helyszín viszont ezúttal nem a jól bevett Ladd-Peebles Stadium, hanem a szintén Mobile-beli Hancock Whitney Stadium, a South Alabama Jaguars otthona lesz.

National Team

Tylan Wallace, WR, Oklahoma State

Wallace az egyik legnagyobb sztárja volt a heti skill pozíciós edzéseknek, kiemelkedett a Nemzeti csapat elkapói közül és bebizonyította, hogy nem csak egy “egyszerű” vertikális elkapó, aki annak köszönhette brutális számait, hogy a rendszer kedvezett neki a Cowboysban. Az ország legjobb végzős cornerei ellen is nagyon stabilan, a kontaktot leküzdve, az útvonalakat pontosan futva dolgozik, nem csak mélységi, hanem horizontális route-okon is. Úgy játszik az egész héten, mint egy profi, jól hajtja vége a rá bízott feladatokat, nagy játékot mutat be szinte minden playben, amivel már most rengeteg pénzt keresett magának az értékét növelve napról napra.

D’Wayne Eskridge, WR, Western Michigan

Eskidge-re voltak a legtöbben kíváncsiak az edzések ellőtt, mert az tiszta volt mindenki számára, hogy nem e világi sebessége van, de kérdés volt, hogy képes-e magas teljesítményre komolyabb ellenfelek ellen, mint amilyenekkel farkasszemet nézet a Mid-American Konferenciában. Láthattuk, hogy nem okoz csalódást szoros emberfogás ellen, jól tud eljönni a line of sricmmage-ről és ha eléri a második sebességi fokozatot, akkor sebességben nem fogja tudni tartani vele egy defensive back sem a lépést. De nem csak hosszanti irányban tud nyerni, kiszámíthatatlan irányváltásaival, testcseleivel rengeteg gondot okozott a cornerbackeknek, nagyon összetett és fejlett játékot mutatott az egyéni és csapatos gyakorlatok során is.

Dillon Radunz, OT, North Dakota State

Radunz az egyik legnagyobb hype-ot kapó tackle volt a hetet megelőzően, hiszen tankönyvbe illő filmet lehetne összevágni arról, hogyan dolgozott az FCS-ben az elmúlt évek során. De a hangsúly az FCS-en, azaz a másodosztályon van, hiszen ott tündökölni más, mint az elsőosztály legjobbjai ellen. Radunz viszont hamar elhessegette a kételyeket, már a Senior Bowl korai edzésein megmutatta, hogy fel tudja venni a versenyt a társaival és a vele szemben felálló védőkkel. Erőből és sebességből nem nagyon lehetett túljutni rajta, a technikája viszont még fejlesztésre szorul, viszont ahogy dolgozott egy-egy play során a “nagyok” ellen, az igazán megsüvegelendő volt, rászolgált arra, hogy miért vélekednek róla úgy, mint egy franchise left tackle-ről, akiért érdemes lehet feláldozni egy első körös választási jogot.

Quinn Meinerz, OL, Wisconsin-Whitewater

Meinerz neve a többségnek nem lehet ismerős, hiszen a tehetséges támadófalember a negyedosztályból lett meghívva az eseményre, ami óriási ugrásnak számít, hiszen hatalmas különbség van az ösztöndíj nélküli, hobbi futball és az FBS csúcsfocija között. De ahogy Ali Marpetnek, úgy Quinn Meinerznek is megadatott a lehetőség, hogy a legjobbak között álljon helyt. Eleinte a scoutok sem tudták hova tenni Meinerz játékát, de amint pályára lépett és felhúzta a sisakot, egyértelművé tette, hogy ő a nagyfiúk közé tartozik, neki helye van a Senior Bowl rosterén. Elképesztő magabiztossággal dolgozott az egész héten, úgy mozgatta a nagynevű sztárokat, ahogy csak akarta, nem hagyott szinte senkinek esélyt, hogy pass protectionben átverekedje rajta magát. Egészen különleges az, amit ő ezen a héten véghez vitt, igazán érdekes lesz majd nézni, éles környezetben, meccsszituációban mennyire tudja fenntartani azt a teljesítményt, amit a héten hozott. A dolga viszont nem lesz egyszerű, mert a csütörtöki edzésnapon eltört a kezében egy csont, de mindezek ellenére befejezte a gyakorlatokat és tervezi, hogy a szombati mérkőzésen pályára lép. Nem véletlen, hogy ő az idei Senior Bowl egyik legkedveltebb alakja.

Daelin Hayes, Edge, Notre Dame

Az ACC idén megtapasztalta, milyen a Hayes-élmény, ebből kap most ízelítőt a többi Senior Bowl tackle is, hiszen a Notre Dame edge rushere úgy robbant be az edzésekre, ahogy kevesen a passzsiettetők közül. Az egykori Irish csapatkapitány nagyon jó fizikai állapotban érkezett a mérlegelésekre, és már az első edzéseken megmutatta, hogy kirobbanó formában van, kiváló erőnlétről tett tanúbizonyságot. Óriási erőbedobással tette oda magát minden pass rush snapben, kiváló sebességet és megfelelő technikát mutatott egy-egy gyakorlat során. De maradt még bőven bizonyítani valója, hiszen a szezon statisztikailag nem úgy sikerült neki, ahogy szerette volna (3 sack, 6 TFL, 2 FF), ezért sokan el is feledték őt, de most igyekszik mindent megtenni, hogy egy magasabb polcra emelje a nevét, fentebb kússzon a draft boardokon.

Chazz Surratt, LB, North Carolina

Az idősebbik Surratt testvér nevét nem azért kell kiemelten kezelni a Senior Bowlon, mert ő hozta eddig a legnagyobb teljesítményt, hanem azért, ahogyan eljutott idáig. A Tar Heels eredetileg irányítóként toborozta a csapathoz Chazzt, aki ezen a poszton nem mozgott túl otthonosan, majd saját döntésére váltott linebackerre, ahol az első évében All-AAC csapattag lett. Elképesztő fordulatot vett a karrierje, rögvest az ország legjobban teljesítő védői között találta magát a posztváltás után, majd végzős évében is úgy muzsikált, hogy Jim Nagy stábja végül meghívta őt a keretbe. Az tudva való volt, hogy a tudása és a tapasztalata még nincs meg, hogy az NFL-ben is kezdő legyen ezen a poszton, arra viszont kevesebben számítottak, hogy milyen szerény karhosszal és “szárnyfesztávolsággal” fog kvalifikálni a mérlegelésen. Mindkét mutatóban a profi liga linebackerei között az alsó 1%-ban lenne, tehát testi adottságai nem kifejezetten elegendőek a posztra. Ettől függetlenül viszonylag stabil munkát mutatott a téren, futás és passz ellen, illetve pass rush-ban is voltak nagy játékai, izgalmas lesz majd megnézni, hogy szombaton milyen szinten fog teljesíteni az egyik legérdekesebb alakja az egész draft processnek.

Ambry Thomas, CB, Michigan

Thomas is azon játékosok táborához tartozik, akik a pandémia miatt az opt outolás mellett döntöttek, majd meghívást nyertek a Senior Bowlra, hogy egy utolsó nagy teszt során bebizonyítsák, hogy a class krémébe tartoznak. A Michigan tehetséges, de némileg alulméretezett cornerbackje egyből be lett dobva a nagyok közé, Floresék hamar meg akartak bizonyosodni róla, tudja-e tartani a lépést a nagyobb nevű elkapókkal. Thomas pedig egy-egy gyengébb snap ellenére bizonyította, hogy a Wolverinesben mutatott fizikális, agresszív játék a Senior Bowlon is ül neki, Sage Surratt ellen például elképesztően jól dolgozott, tapadt az elkapóra, nem hagyta élni a gyakorlatok során. A nagy feladat viszont még a cornerback előtt áll, akinek sok kétkedőt kell megcáfolnia, főleg a szombati mérkőzésen, hogy nem csupán egy harmadik napos tehetség, hanem magasabb polcra kell helyezni őt, és nem szabad egy kiült év miatt elfelejteni őt.  

American Team

Jamie Newman, QB, Wake Forest

Newman az egész draft procedúra legnagyobb kérdőjele, hiszen azzal, hogy 2019 után transferelt a Wake Forestről a Georgiára, majd 2020 elején az opt outolást választotta, a legmegfoghatatlanabb prospect lett a posztján. 2019-ben megmutatta, hogy nagy potenciál rejlik az olykor rizikós játékában, de nem kaptunk visszaigazolást arról, hogy meg tudja-e állni a helyét egy nagyobb színpadon. A lehetőséget viszont megkapta most, hogy az ország legjobb végzősei ellen bizonyítson, és már kedden igyekezett tenni azért, hogy Mac Jones mellett róla beszéljenek úgy, mint a Senior Bowl legjobb irányítója. Nagy feladat vár rá a mérkőzésen, hogy élesebb helyzetben is fellépjen, de amit eddig láttunk tőle, bizakodásra ad okot. Az viszont nagy kérdés, hogy mennyire fog tudni fentebb tornászni a boardokon, tud-e annyit mutatni, hogy megérje rá beáldozni egy második napos választási jogot.

Shi Smith, WR, South Carolina

A keddi nap egyik legnagyobb sztárja Smith volt, aki felett némileg átnéztek az eddigi felkészülés során, de olyan edzésmunkával jelentkezett, hogy minden megfigyelő legalább kétszer aláhúzta a nevét a jegyzetpapírjain. Az egy-az-egyes gyakorlatokban dominálta a defensive backeket, nem okozott neki problémát egyik útvonal és védő sem, sallangmentesen oldotta a meg a kért feladatokat. Ugyan eddig nem beszéltünk róla, mint egy elit elkapó prospect, de egyelőre komolyan ránk cáfol azok alapján, ahogyan eddig teljesített.

Cornell Powell, WR, Clemson

Powell a Clemson tavalyi menetelésének egyik legüdébb színfoltja volt, ő volt az a játékos, aki szinte a semmiből lépett fel és ugrott be a távozó Higgins és a sérülés miatt partvonalra kényszerült Ross helyére, és lett Lawrence egyik kedvenc mélységi fegyvere. Túl sok hype körülötte sem volt a Senior Bowl előtt, de rögtön a mérlegelésen és az első edzésen bebizonyította, hogy helye van az NFL-ben, hasznos eleme lesz az American Team e heti szereplésének. Útvonalait elképesztően tisztán futotta, szépen szakadt el emberezések ellen, nagyon biztosan követte a levegőben és kapta el a labdákat. Ezt láthattuk már a Tigersben is, hogy elképesztően megbízható célpont, most pedig mindenkit megerősített, hogy nem csak Lawrence irányításával tud jól futballozni.

Deonte Brown, OL, Alabama

Ha először vetjük a tekintetünket Brownra, akkor mindenképp meg fogjuk dörzsölni a szemünket, mert amilyen testfelépítéssel bír a Crimson Tide büszkesége, olyannal nem találkozunk mindennap. Brown guard pozícióban szorgoskodott az Alabamán, és tette mindezt olyan lazán és könnyedén, hogy valóban nehéz elhinni, hogy a hét eleji mérlegelésen 165 kilogrammot nyomott. A Senior Bowl jelenlegi mezőnyében nincs olyan védő, aki tudná őt mozgatni, szinte lehetetlen passzsiettetésben a rushereknek áthámozniuk magukat rajta, olyan stabilan tud dolgozni, hogy nincs olyan védőfalember, aki komoly eséllyel tudna indulni ellene. Az egyetlen dolog, amivel verhető, az ha valaki jól tudja a sebességét erővé alakítani a siettetés során, ezekkel a technikákkal meggyűlt a baja a héten, de a futball minden más elemében átlag felettit nyújtott a gyakorlatok során. Adalék statisztika, hogy a PFF kimutatta, Brown az elmúlt három évben nem engedett sacket, amit kár lenne túlmagyarázni.

Quincy Roche, Edge, Miami

Roche úgy érkezett Mobile-ba, hogy a Senior Bowl edge rusherei között is a legmagasabb polcon van és igyekszik rászolgálni, hogy a statisztikai lapokon mutatott produktivitás nem a véletlen és a számára kedvező rendszer művé, ő valóban egy elit védő a posztján. A Temple-ről 2020-ra a Miamira transferelő passzsiettetőt leginkább az irányítók terrorizálásáról ismertük, de nagyon kíváncsiak voltunk, hogy mire megy az ország legjobb senior falemberei ellen akkor, mikor az ellenfél futójátékot hív. Az eredmény pedig ugyanolyan lett, mint amilyenre számítottunk, hiszen futás ellen is hasznosan dolgozott a héten, le tudta zárni a széleket, ha kellett, belül oda tudott érni, tudta manipulálni, hogy a futó melyik lyukra dolgozzon. És emellett pass rushban is megmutatta, miért tekintjük őt elsőkörös picknek, hiszen elit technikával, sebességgel, erőbedobással dolgozott bárki ellen, aki szembe került vele.

Jabril Cox, LB, LSU

Az izgalmas prospectek listája Cox-szal folytatódik, aki szintén egy transfer útján jutott el végső csapatához, az LSU-hoz, ugyanis három szezonnyi eredményes futball után úgy döntött, hogy a North Dakota State-ről az elsőosztály egyik legkeményebb konferenciájába távozik. A döntés bejött, a váltást könnyedén vette Cox, aki nagy szerepet töltött be az amúgy gyengélkedő Tigers védelemben. Jim Nagyék nem is tanakodtak sokat az invitálásán, ő pedig ezen a színpadon is megmutatta, hogy megvan a kellő tehetsége és tudása, hogy profinak álljon. Leginkább az atletikus képességébe lehet beleszeretni, nagyon lazán és könnyedén tud mozogni, bejátszani területeket, ami a modern NFL-ben nagyon fontos tényező. Jó hetet tudhat magáénak a gyakorlatok során, de azért azt is felfedezhettük, hogy olykor többet gondolkodik, lassabban reagál, amit muszáj lesz majd levetkőznie a profik között. Amit viszont coverage-ban mutatott a héten, arra sokan felkapták a fejüket, és a szombati mérkőzésen egy ugyanolyan stabil és agresszív teljesítménnyel – mint amilyennel a héten jelentkezett -, még több pénzt kereshet majd magának.

Richie Grant, S, UCF

Kinghts védelmének egyik legfényesebb pontja volt az elmúlt években Grant játéka, még annak ellenére is, hogy a csapat védelme rendre nagy számban nyelte a pontokat az American Athletic Konferencián belül. A safety ebből az összességből nőtte ki magát, hogy aztán meghívót kaphasson erre az eseményre, majd bizonyítsa, hogy komoly értéket képvisel a posztján. Egyik legnagyobb kérdőjel vele kapcsolatban a termete volt, de az 5’11-es magasságára és 200 fontos tömegére nem lehet panasz. Másik nagy kérdés volt, hogy mennyire lazán mozog, mekkora területet tud lefedni, milyenek az irányváltásai és hogy dolgozik akkor, amikor egy-az-egyben kell megoldani a feladatát coverage-ban. Nem túlzás kijelenteni, hogy a safetyk közül senki nem dolgozott a héten olyan letisztultan és hatékonyan, mint Grant, aki napról napra hozta a kirobbanó formáját. Ha előretekintünk a profi karrierjére, akkor pedig egy olyan safetyt üdvözölhetünk, akit a sémában több helyre lehet mozgatni, mert tud single high-ként és a boxban is dolgozni, valamint nickelbackként is nagy hozzáadott értéke lehet, tehát egy rendkívül sokoldalú játékosról beszélünk.

24 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
24 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
RvBalazs
RvBalazs
2021-01-29 08:51

Elég jónak tűnik az idei draft. Remélem izgalmas lesz,
Edge játékosok közt még általában Rousseau és Paye is kiemelkedő (Senior bowlon kiülés miatt nem látjuk)
Remélem az egyik fenevad Zimmer kezei alá kerül. Paye kicsit nyers, Rousseau nagyon jó lenne, de nem hiszem, hogy bent lesz.
Kár, hogy nincs 2. körünk, mert még ott is lesz jó falember bőven.
Én nagyon adnám, ha felcserélnénk. Akár jövő évi pickek és az idei 4. körök felhasználásával.
Esetleg a Rudy trade,
Én feljönnék 2x a második körbe. Van tőkénk hozzá.

Fetyke
Fetyke
Reply to  RvBalazs
2021-01-29 16:58

Hát Spielman nem az a felcserélgetős GM, inkább a másik vonalat képviseli. :) Ezzel együtt egy 2. körös felcserét én is mindenképpen csinálnék. Drafttőkénk bőven van hozzá, szerintem a második kör közepére való felmozgáshoz a harmadik körünknek + 1 vagy 2 negyedik körnek (van belőle 4) elégnek kell lenni.
Szerintem az Edge-k közül még sokan bent lesznek a 14. helyen. Az elején 4-5 QB-t kiválasztanak. A class WR-ből a legjobb, ebből is 2-3 biztosan kimegy + támadófalemberek… Ráadásul Bosa féle blue chip passzsiettető most nincs (ahanem szerint legalábbis). De nekünk elvileg (ha Hunter egészségesen vissza tud térni) nem is olyan kell (persze az sem baj). Így én első körben mindenképpen Edge-t húznék.
Én is felcserélnék egy támadó falemberért (lehetőleg guard) a második körbe. E mellett az FA piacról mindenképp megpróbálnám Thuney-t is elhozni. A harmadik körben pedig jöhet egy DB.
A harmadik napon hátra cserélgetnék és gyűjtenék jövőre is drafpickeket.
ui.: Esetleg az sem lenne ördögtől való, ha mondjuk Rudiért és a harmadik körös pickünkért szereznénk valakitől egy második kört.

Vicgeordie
Vicgeordie
2021-01-29 08:56

Tavaly Dugger itt győzte meg BB-t, hogy érdemes másodosztályú egyetemről is elvinni őt korán és úgy tűnik megérte. Nem hogy nem a klasszik második körös DB bustnak tűnik, hanem kifejezetten reményteli újonc szezonja volt, eszméletlen svájci bicska (játszott idén deep safetyt, box safetyt, linebackert, és slot cornert is) lehet belőle.

Szóval kíváncsi leszek a bowl-ra, szuper cikk.

Danika
Danika
2021-01-29 09:23

Danke Bálint a cikk miatt! Remélem találok linket hozzá, vagy Béla Bá oszt meg. Ha más ért nem Chaze Surrettért meg akarom nézni. A Miami Hurricans elleni meccsen tűnt fel éa azonnal megszerettem. Nálam instant 3. körös vagy 2. végi picknek van bekarikázva. Nem tudom Patrik hogy van vele, de én nagyon nézegetném Fangio alatt Jewell helyén.

ahanem
ahanem
Reply to  Danika
2021-01-29 09:46

NFL Networkön lesz, szóval biztos lesz róla stream

Danika
Danika
Reply to  ahanem
2021-01-29 10:14

Baker és Josh Allen idején sajnos nem volt még. Azóta meg nem volt nagyon lehetőségem követni.

ahanem
ahanem
Reply to  Danika
2021-01-29 22:57

azidőben a combine volt streamelve élőben asszem, de most nem lesz combine. szóval gondolom lépniük kellett

Bélabá a csótány
Bélabá a csótány
Reply to  Danika
2021-01-29 10:31

Majd mindenképp hozok linkeket,de remélem lesz kibeszélő poszt is.

Danika
Danika
Reply to  Bélabá a csótány
2021-01-29 16:58

Max ez alá írogatunk :D

ahanem
ahanem
2021-01-29 09:38

Creed Humphrey nem fért bele, vagy ő túl egyértelmű?
a kisebb Surrattről viszont egyértelműen szívesen olvastam volna itt.

Antal Kovacs
Antal Kovacs
2021-01-29 09:38

Király cikk lett, köszi! Érdekes lesz a draft után visszaolvasni! :)
Egyébként ide mi alapján hívnak meg játékosokat? A legjobbakat keresik, akik vagy vállalják, vagy nem, vagy inkább a kérdőjeles játékosra mennek rá, hogy legyen több videó róluk?

ahanem
ahanem
Reply to  Antal Kovacs
2021-01-29 09:46

az egyértelmű első körösöknek nemigazán van értelme elmenni ide (persze ha ráérnek és magabiztosak, akkor miért ne), viszont a 2., vagy inkább a 3. körtől lefele várt játékosoknak nagyon is, mivel így több film lesz róluk
meghívásos alapon működik, van egy tök jó videó erről: https://www.seniorbowl.com/how-the-senior-bowl-selects-players
a meccs önmagában kb semmit nem számít, viszont az első 3 nap nagyon is, az 1v1, 1v2 gyakorlatok a legjobbak a játékosok értékelése szempontjából, ehhez képest a meccsen sokan csak limitált snapszámot kapnak, mivel rengetegen vannak, snapből meg kevés van

Bandi
Bandi
Reply to  ahanem
2021-01-30 20:05

Megúgye a legtöbb első körbe várt játékos nem is vehet részt, mert nem senior.

ahanem
ahanem
Reply to  Bandi
2021-01-30 20:52

negyedéves juniorok, akik lediplomáztak már, még jöhetnek, na nem mintha sokat számítana ilyen szempontból

Danika
Danika
Reply to  Antal Kovacs
2021-01-29 10:19

John Elway mondta, hogy ide főleg a második napos játékosok jönnek. De a QB-k közül viszont néhányan elszoktak jönni a sztárok közül, 18-ban megfordult itt Baker Mayfield, Josh Allen, 19-ben Daniel Jones és Drew Lock, tavaly Herbert. Idén meg itt lesz Mac Jones, akit bár Bálint nem akar de biztosan 1. körben kifog menni, ha másért nem, valaki visszafog érte cserélni a 28-32-dik helyre. Enewmeg Newmann, akit bár eddig nem láttam, jó lenne azért ismerni.

acsdav2
acsdav2
Reply to  Danika
2021-01-29 14:46

Trask nem ment el?

Bélabá a csótány
Bélabá a csótány
Reply to  acsdav2
2021-01-29 16:56

Edzéseken ott volt, de bokája megsérült.
Nem fog játszani.
A florida március 31.-én tart Pro Day-t,már arra fog készülni.

Danika
Danika
Reply to  Bélabá a csótány
2021-01-29 16:58

Basszus ne már. Pedig még az elsőkör tőle sem lenne idén lehetetlen az idei QB nélküliségben.

Fetyke
Fetyke
Reply to  Danika
2021-01-29 16:58

Most (még) amúgy is mindenki Watsonra vadászik. :)

Danika
Danika
Reply to  Fetyke
2021-01-29 21:02

Mindig legyen B terved!

Fetyke
Fetyke
Reply to  Danika
2021-01-29 21:04

Az Prescott. :)

Fetyke
Fetyke
Reply to  Danika
2021-01-29 16:58

Most (még) amúgy is mindenki Watsonra vadászik. :)

ahanem
ahanem
2021-01-30 20:52
Zoard
Zoard
Reply to  ahanem
2021-01-30 21:26

köszi, pont kerestem!

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

24
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x