Megszületett a Rams első külsős igazolása: a csapat 1 éves megállapodást kötött az elkapó DeSean Jacksonnal, aki így szó szerint hazatér. A 34 éves támadó szerződésének részletei egyelőre nem ismertek, de a csapat pénzügyi helyzetét és Jackson kórlapját figyelembe véve 2-3 milliónál több nem nagyon lehet.
Jackson 2008-ban az Eagles második körös pickje volt. Másodévesként már Pro Bowler és második csapatos All-Pro lett, pályafutása csúcsán a liga egyik legjobb mélységi elkapója volt. Hat évig volt az Eagles játékosa, majd egy washingtoni és Tampa Bay-i kitérő után az elmúlt két évet szintén Philadelphiában töltötte. Washingtonból ismeri egyébként Sean McVayt és jó kapcsolatot ápolnak.
Impozáns karrierje során 10 656 yardot és 56 TD-t szerzett, ötször lépte át az 1000 yardos határt, illetve 25 darab 60+ yardos TD-je NFL-rekord. És lehetnének ezek a számok sokkal jobbak, ha 13 év alatt nem csak két alapszakaszt tudott volna végigjátszani: a 208 lehetséges meccsből csak 160-on volt a pályán, az elmúlt két évben 24 mérkőzést hagyott ki.
Amennyiben egészséges tud maradni, nagyon sokat hozzá tehet a Rams támadósorához, amely a 2021-es idényben a következő skill playerekkel fog rendelkezni:
- QB: Matthew Stafford
- RB: Cam Akers
- RB: Darrell Henderson
- WR: Robert Woods
- WR: Cooper Kupp
- WR: Van Jefferson
- WR: DeSean Jackson
- TE Tyler Higbee
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
- Ez gyanúsan jól sikerült – Lions draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások