Amennyiben jön a papírforma, úgy Tom Brady karrierje során másodszor is veretlenül zárja az alapszakaszt: a fogadóirodáknál a címvédő Buccaneers mind a 17 meccsén favorit. Tekintve, hogy a Tampa az egyetlen bajnok a modern NFL-ben, amelyik a mind a 22 kezdőjét megtartotta, ez annyira nem is meglepő.
Bradyvel nem először történt már hasonló: 2019-ben még a Patriots játékosaként volt előzetesen minden meccsen favorit a csapatával, de akkor nem sok öröme volt a szezon végén. Bár 8-0-val kezdett a New England, de a kilencedik héten kikapott a Ravenstől, majd decemberben ötből három meccsét is elveszítette. A legfájóbb a 4-11-es Dolphins ellen elszenvedett vereség volt az utolsó fordulóban, ami miatt bukta a csapat a kiemelést, majd az első körben a Titans kiverte a rájátszásból a Patriotsot.
A Bucsnak az 5. legkönnyebb a sorsolása idén, a tökéletes szezonhoz idén kis túlzással csak az első négy fordulót kell túlélnie: az első héten a Cowboysszal játszik a gárda, majd a Falcons utáni hazai meccset követően előbb utazik Los Angelesbe, majd New Englandbe. A Rams elleni találkozó lesz a legszorosabb az egész idényben Vegas szerint, mindössze 1,5 pontos favoritként lép majd pályára. Az év második felében a Bills jelentheti a legnagyobb kihívást.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Ha csütörtök, akkor csoportrangadók
- Justin Simmons még mindig szabadügynök, de a Broncos nem érdeklődik iránta
- Jared Goff nagyon örülhet a Lions menetrendjének
- Young új arzenálja – Panthers draftértékelő
- A sebesség megszállottjai – Dolphins draftértékelő
- Robert Tonyan mind a négy NFC North csapatot kipipálta
- Ennyit arról, hogy Tua Tagovailoa nem fog holdoutolni
- Újabb Chiefs játékosokat tartóztattak le
- Csak az erő számít – Titans draftértékelő
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások