Nagyon sokan foglalkoznak jelenleg Aaron Rodgers helyzetével, folyamatosan megy a spekuláció arról, hogyan végződik majd a történet. Több helyen is találkoztam egy olyan elméleti forgatókönyvvel, mely szerint az irányító idén visszavonul, majd 2022-ben bejelenti a visszatérését valamikor a draft után (amikor a Packers nem lesz olyan jó anyagi helyzetben), így a csapat kénytelen lesz elcserélni. Ez szerintem nem egy járható út, legalábbis nem ilyen formában.
Kezdjük ott, hogy Rodgers idei alapfizetése 14,7 millió dollár, illetve már megkapott 6,8 millió dollárnyi garantált roster bónuszt. Ha az irányító visszavonulna, akkor a Packers teljesen jogosan követelhetné vissza tőle ezt a 6,8 millió dollárt. Emellett a szerződése tolódna, és ha jövőre vissza akarna térni, akkor mindössze 14,7 millió dollárt kellene kigazdálkodnia a csapatnak. Amennyiben Jordan Love bevált, akkor valószínűleg nem erőltetné a Packers a dolgot, de ha mégsem, akkor 14,7 milliót nem olyan nehéz kigazdálkodni, akár csak a miheztartás végett megléphetné ezt a csapat.
A legfontosabb érv az idei visszavonulás ellen ugyanakkor az, hogy gyakorlatilag a pénzvesztésen túl semmit nem nyer vele Rodgers (pláne, ha a roster bónuszát visszaperlik tőle). Amennyiben a csapat jövőre szabadulna tőle, azt úgy is meg tudja tenni, ha az irányító idén végigjátssza a szezont és megpróbál Super Bowlt nyerni. Persze tény, hogy jövőre 25 millió dollár lenne az alapfizetése, de ha valaki cserélni akarna Rodgersért, pont nem fogja érdekelni az alapfizetése, úgy is azonnal megkínálja egy új szerződéssel.
Emellett a 25 milliós alapfizetés még jól is jöhet neki. Amennyiben a Packers elbizonytalanodna Love-val kapcsolatban és még egy évet padoztatná, úgy Rodgers már nyugodtan bedobhatja a visszavonulás kártyát. Az ugyanis valószínűtlen, hogy a jelenleg a capet 29 millió dollárral túllépő Packers félre tud tenni 25 milliód dollárt arra az esetre, ha az irányító hirtelen bejelenti a visszatérési szándékát a nyáron. Ebben az esetben már a kivágásnak is reális esélye van, ugyanis egy pillanatra sem lehet a csapat a fizetési plafon fölött. Minimális tehát az esély arra, hogy Rodgers idén taktikai okokból visszavonuljon.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Robert Tonyan mind a négy NFC North csapatot kipipálta
- Ennyit arról, hogy Tua Tagovailoa nem fog holdoutolni
- Újabb Chiefs játékosokat tartóztattak le
- Csak az erő számít – Titans draftértékelő
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
- A Jets, a Cowboys és a 49ers kapta a legtöbb éjszakai meccset, a Panthersnek egy sem jutott
Legutóbbi hozzászólások