Davante Adams szerződése a szezon végén lejár a Packersnél, és bár valószínűtlennek tűnik, hogy elengedné a klasszis elkapót a csapat, kizárni nem lehet. Ebben az esetben sok csapat szívesen látná a soraiban, köztük feltehetően a Raidersszel, ahol újra együtt játszhatna a korábbi egyetemi csapattársával, Derek Carral.
“Bármikor szívesen játszanék újra egy csapatban vele, és soha ne mondd, hogy soha. Szerintem egyértelműen ő a liga legjobb elkapója. Egyszerűen hihetetlen. Imádom, már az egyetemen is az egyik legjobb barátom volt”
– mondta Carr (via ABC 30 Fresno).
Carr és Adams remekül megértették egymást a pályán. Két évig játszottak együtt a Fresno State-en, ez idő alatt 233 elkapásból 3030 yardot és 38 TD-t hoztak össze ketten. Ez a draftpozíciójukon is meglátszott, mind a ketten a 2014-es draft második körében keltek el, és bár Carr Adamsszel ellentétben nem elit, azért egy átlag feletti karriert ő is a magáénak tudhat.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
- Ez gyanúsan jól sikerült – Lions draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások