Connect with us

Hír

Jeremy Chinn: Amíg pályára léphetek, azt csinálnak az edzők velem, amit csak akarnak

Jeremy Chinn remek újonc éven van túl, a playmaker kvalitásainak hála sokáig versenyben volt az év újonc védője címért. Tette mindezt elsősorban linebackerként, de cornerként és safetyként is komoly szerepet kapott. A fiatal játékos nem is csinál ügyet ebből, neki mindegy, milyen poszton játszik.

“Nem igazán volt pozícióm, játszottam linebackert és safetyt is. Ezt a védőkoordinátor Phil Snow dönti el, és ő amolyan flexként használt. Eleinte SAM linebackerként kellett megtanulnom játszani, majd folyamatosan visszamozgattak safetybe. Őszintén szólva nem különösebben érdekel, milyen poszton használnak, amíg használnak engem”

– mondta a védő (via PFT).

Chinn tavaly 392 snapen volt linebacker (állt fel a boxban), 230-on slot corner, 237-en free safety, illetve kapott némi szerepet a szélen és a védőfalban is. A szezont 14 nyomásgyakorlással, egy sackkel, 30 stoppal, két kierőszakolt fumble-lel, egy INT-vel és öt leütött labdával abszolválta, bár volt 18 elrontott szerelése, engedett hat TD-t és 120,2-es passer ratinggel dobáltak az irányába.

Állítólag idén elsősorban safety lesz, ami talán jobban is illik hozzá. Bár az nem kérdés, hogy bármilyen poszton fog szerepet kapni, még sokat kell fejlődnie a tavalyi 2. körös védőnek.

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x