Az Aaron Rodgers-saga nem tűnik úgy, mint ami a végéhez közeledik, és láthatóan sem a Packers oldaláról, sem az irányítóéról nem akarnak beszélni a dologról – még három hét van az edzőtáborig, ahol kicsit tisztulhat majd a kép egyik, vagy épp másik irányba. Rodgers most épp egy jótékonysági golfmeccsre készül Bryson DeChambeau oldalán Tom Brady és Phil Mickerson ellenében, ennek felvezetéseként beszélt az irányító a nyilvánosság előtt, de természetesen nem sok mindent mondott a jelenlegi helyzetéről, inkább a mentális egészségéről beszélt (ha nagyon akarunk, persze ebbe is beleláthatunk valamit).
“Hálás vagyok a lehetőségért, hogy dolgozhatok a mentális egészségemen. Nem voltam depressziós vagy ilyenek, amiről már elfogadott beszélni mentális egészség kapcsán, egyszerűen próbáltam arra fókuszálni, hogy mi hoz a legjobb mentális állapotba. Azzal foglalkoztam, hogy milyen szokásokat tudok elsajátítani, amivel a legjobban, legboldogabban érezhetem magam. A mentális dolgok nagyon fontosak nekünk sportolóknak és szerintem erről nem beszélnek eleget. Szerintem az a legnagyobb ajándék, amit magunknak adhatunk, hogy hagyunk időt dolgozni saját magunkon.”
– mondta az irányító, via ESPN.
Egy olyan részlet volt a sajtótájékoztató közben, amiből lehetne a Packersszel kapcsolatos elégedetlenségére következtetni, ez pedig így hangzott:
“Néha a leghangosabb ember a szobában nem a legokosabb. Néha a leghangosabb ember nincs minden tény vagy az igazság birtokában. Néha sok bölcsesség van a hallgatásban és abban, ha megválogatod, mit mondasz.”
Nos, ezt mindenki értse úgy, ahogy gondolja. A lényegen természetesen nem változtat, Rodgers kihagyta a csapat önkéntes és kötelező edzéseit is eddig a holtszezonban, amivel már körülbelül 600 ezer dollárt bukott pénzügyileg, láthatóan nincs minden rendben a felek közt. Meglátjuk, mi lesz a helyzet körülbelül három hét múlva, amikor megkezdődik az edzőtábor.
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
“Nos, ezt mindenki értse úgy, ahogy gondolja.”
Tök egyértelmű! Látta a Vikings idei offseasonját, végignézte a rostert és belátta, hogy innen már csak lefelé vezetne az út. Mondom én, hogy bölcs ember…
“Néha sok bölcsesség van a hallgatásban”
Ki mondta, hogy a vikingek bölcsek? Az nálunk nem erény! :)
“Néha sok bölcsesség van a hallgatásban és abban, ha megválogatod, mit mondasz.”
Szóval a menyasszony sok Coelhót olvas.
“Néha sok bölcsesség van a hallgatásban és abban, ha megválogatod, mit mondasz.”
Aki ilyen bölcs, annak nyugdíjban a helye!
Arcpirító ilyen nyíltan drukkolni annak, hogy Arod visszavonuljon :DDD
Hááát! Eljátszhatnám azt is, hogy mennyire szeretném, hogy még játsszon. :DDD
Ja! És majd 20 évvel ezelőtt is ugyanezt csináltam. :DDD
Nagy kaland, én ezt csinálom 30 éve…
“Néha sok bölcsesség van a hallgatásban és abban, ha megválogatod, mit mondasz.” (Aaron Coelho)
Szerintem azt tudjuk, hogy nem tudunk semmit. A mondataiból hiányik az, hogy “azért fontos a mentális egészség, mert így jobb lehetek a pályán” vagy valami hasonló.
Belelátom azt is, hogy visszavonul egy szezonra és kiderül mire megy nélküle a Packers. Ha nyernek Love-val, az is egy más helyzet, ha nem az is.
Meglátjuk, mi lesz a helyzet körülbelül három hét múlva, amikor megkezdődik az edzőtábor.
Chester szerint ez már eldőlt: „Aaron Rodgers elégedetlen a jelenlegi helyzettel, ami a franchsie-nál van, és holdouttal erősítette meg, hogy nem kíván többé pályára lépni zöld-arany mezben.”
“Néha a leghangosabb ember a szobában nem a legokosabb”
Viszont az rendeli a froccsot!!!
Van értelme egy jótékonysági golf meccs előtt adott interjúba bele látni, hogy miként is alakul a Packerssel való viszonya?