Shaq Barrett a liga egyik legjobb pass rushereként várhatta a szabadügynökpiacot idén márciusban, de nem sokáig nézelődött: a piac nyitása után szinte azonnal hosszabbított 4 évre 72 millióért a Buccaneersszel. Az évi 17 millió dollárral épp csak befért a top 10-be az új pénzt tekintve, miközben Joey Bosa évi 27 millió dolláros szerződést kapott.
“Igaz lehet, hogy lettek volna ennél jobb ajánlataim, de meg sem akartam hallgatni más csapatokat. Nem érdekelt, ki mit ajánlana. Csak azt akartam, hogy Tampában maradhassak. Különleges az, ami itt zajlik, és nem akartam mindezt a kapzsiság miatt feláldozni”
– nyilatkozta a pass rusher az NFL Networknek.
Barrett nagy utat tett meg, mióta 2014-ben draftolatlanként a Broncos adott neki egy esélyt. Öt évig volt a csapatnál, majd egy évre bagóért aláírt a Bucshoz, ahol egyenesen berobbant: azok után, hogy Denverben öt év alatt 14 sacket szerzett, első tampai idényében 19,5 sackkel zárt. Ezek után kapott egy franchise taget, és bár tavaly csak 8 sackig jutott, a 77 siettetése ligaelit volt, amihez a rájátszásban négy sacket és 21 nyomásgyakorlást tett hozzá.
Könnyedén kaphatott volna évi 20+ millió dollárt is, és aligha nevezte volna bárki is kapzsinak azok után, hogy az ezt megelőző hét évben csak 24,5 millió dollárt keresett. Ő viszont maradni akart Tampában, és ennek ez volt az ára.
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Azzal együtt, hogy tiszteletre méltó és követendő példa, a négy év nekem soknak tűnik, hiszen addig tart a buli ameddig atya be nem rekeszti. Én 2+1 évre írtam volna alá.
1-re, aztán előszerződés 1 évre friscóba, utána tipli Bostonba, mert azért talán mégis netalán valahogy onnan fog talán ellovagolni a naplementében, ha BB is úgy gondolja, mert szerintem Kraft igen
Ez eggyel szimpatikusabb mint a holdout. Igazából kettővel.
Itt mutatkozik meg, hogy ki miért játszik. Ő szereti a focit!!!! Mellesleg jó csapatban játszik, és azért csak-csak keres annyit, hogy nem kell másodállást vállalnia.
valahol nem jön ki a matek az első bekezdésben Barrett számainál
Okos fiú.
fijú*
te tudatlan :D