Úgy tűnik a 45 az az új mágikus korhatár, amit az irányítók szeretnének elérni. Tom Brady már elég közel van hozzá, de ezt a célt tűzte ki Russell Wilson is, most pedig a Las Vegas Raiders QB-ja, Derek Carr is, aki még csak most töltötte be a 30-at.
“Úgy érzem még tudok 15 évet játszani. Semmim sem fáj, már az edzőtábor közepén vagyunk és kiválóan érzem magam. Erős, gyors, robbanékony vagyok, lehet attól, ahogy edzünk mostanság. 20 évesnek érzem magam. Őszintén hiszem, hogy a 30 az új 20 amiatt, ahogy a generációnk odafigyel a testére.”
“Erősebbnek, gyorsabbnak, jobbnak érzem magam, mint mikor bekerültem az NFL-be. Jobban értem, hogyan kell edzeni, hogyan kell enni, odafigyelni a testemre. Ez persze valamennyi pénzbe is kerül, de egyértelműen megéri. A nyolcadik évemet kezdem és emlékszem olyanokra, akik ekkorra már azt mondták, hogy nyomorultul érzik magukat, alig tudnak kikelni az ágyból. Nekem szerencsére nincsenek ilyen problémáim.”
Ambíciózus vállalás 30 évesen már a 45-re tekinteni, sok minden változhat még Carr hozzáállásában, testében a következő 5-10 évben is, amik megváltoztathatják ezt a hozzáállását. Vagy az is lehet, hogy tényleg fokozatosan kitolódik a játékidő, főleg az irányítóknál, akiknek jóval kevesebb ütést kell elszenvedniük.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Robert Tonyan mind a négy NFC North csapatot kipipálta
- Ennyit arról, hogy Tua Tagovailoa nem fog holdoutolni
- Újabb Chiefs játékosokat tartóztattak le
- Csak az erő számít – Titans draftértékelő
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
- A Jets, a Cowboys és a 49ers kapta a legtöbb éjszakai meccset, a Panthersnek egy sem jutott
Legutóbbi hozzászólások