Egyre trendibb az NFL-ben, hogy a csapatok olyannyira el akarják kerülni a sérüléseket, hogy a kezdők nagy részét nem is játszatják az előszezonban. Sean McVay ennek a legnagyobb pártolója, hiszen az első meccsen bő 30 játékost nem fog bevetni és többen egyáltalán nem lépnek majd pályára a preseasonben. Úgy tűnik eltanulta ezt tőle tavalyi védőkoordinátora, Brandon Staley, akit idén a Chargers élére neveztek ki.
Staley ugyanis tegnap elmondta, hogy a másodéves irányító Justin Herbert és a sztársafety Derwin James sem fog játszani az előszezonban, és igaz ez a futó Austin Ekelerre, a center Corey Linsley-re, a tackle Bryan Bulagára, a védőfalember Linval Joseph-re és a tight end Jared Cookra is.
A Chargers az utóbbi években elég szerencsétlen volt előszezonban és edzőtáborban elszenvedett sérülések kapcsán, lehet ez is közrejátszik ebben a pihentetésben.
A csapat Los Angeles-i “városi rangadót” játszik szombaton a Rams ellen a SoFi Stadiumban.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Robert Tonyan mind a négy NFC North csapatot kipipálta
- Ennyit arról, hogy Tua Tagovailoa nem fog holdoutolni
- Újabb Chiefs játékosokat tartóztattak le
- Csak az erő számít – Titans draftértékelő
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
- A Jets, a Cowboys és a 49ers kapta a legtöbb éjszakai meccset, a Panthersnek egy sem jutott
Legutóbbi hozzászólások